Október 28-án, hagyományosan a hónap utolsó péntekén szervezik meg a Hit és gyógyítás előadássorozat újabb alkalmát, 18 órától a Németi Református Egyházközség gyülekezeti termében. Ez alkalom egyben a II. Németi Napok megnyitója is lesz.
A rendezvényen Illyés Sándor evangélikus lelkipásztor A halál után egy másodperccel címmel tart majd érdekes előadást, míg az orvosi részben dr. Bzduch Árpád hematológus a meghívott, akinek előadása a leukémiáról szól majd, címe: A leukémia nem egyenlő a halállal.
Az előadások mellett lutheránus lelkipásztor által vezetett dicsőítő csapat, a Szegletkő zenéi előadása teszi majd meghittebbé a hangulatot, az alkalmat pedig ezúttal is Kovács Árpád vidám percei zárják majd.
II. Németi Napok
Mint már említettük, az idén immár második alkalommal tartandó Németi Napok nyitó momentuma a Hit és gyógyítás keretén belül zajlik majd, ám emellett számos érdekes programmal várják a gyülekezeti tagokat.
Szombaton (október 29-én) délelőtt 10 órától gyermekprogramokat szerveznek az I-VII. osztályosok számára egészen 13 óráig, ezzel párhuzamosan pedig 11 órától főképp a Nőszövetség, de minden gyülekezeti nőtestvér részére előadást tartanak a templomban Reformáció Németiben címmel – az eseményeket szeretetvendégség zárja.
Ezek mellett, ugyanazon a délután a bűnbánati istentiszteletet követően Vajasi Gréta és Balla Adél klasszikus ének és orgona estjére kerül sor, amire szintén nagy szeretettel várják az érdeklődőket, majd végül az eseményt a vasárnapi – október 30. – ünnepi istentisztelet keretében zárják.
Szabó Beatrix