Jegyzet

Hipnózisban tartott nép zsebéből lopnak

2012.07.02 - 10:13

Régtől vagyok újságíró, de ennél arrogánsabb sajtóközleményt, mint amit Dorel Coica polgármester és Adrian Ştef megyei tanácselnök szignózott, még nem láttam. Annak kapcsán írtak, hogy a többi felekezetek is kaphatnak támogatást a megyei költségvetésből, ha Daniel pátriárkához hasonló rangú egyházfő látogat majd Szatmárnémetiben. Vajon ez a két személy melyik világon tartózkodott, amikor Ioan Robu római katolikus bukaresti érsek, Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, vagy Tőkés László református püspök látogatott a megyébe? Hármuk közül egyik sem kuncsorgott és nyújtotta két kezét, hogy 250 ezer lejt kapjon a látogatása fejében. Mindegyik szívesen jött, hogy találkozzon híveivel. Talán egy jófajta rockegyüttesért sem fizetnek annyit a szervezők, mint Daniel pátriárka látogatásáért, akinek amúgy is illene időnként ellátogatni azokhoz, akikért „felel”.

Mindenesetre jól fogalmaztak az önkormányzatok új vezetői: ez egy történelmi esemény. Szatmárnémeti biztos bekerül a történelemkönyvekbe, hiszen új tartalmat kapott a város díszpolgári címe is. Ezentúl mindenkit megillet az a jog, aki először jár a városban, és ennek egy csoport ember nagyon örül. Megjegyzem, az egyik egyetemi évfolyamtársamat várom a napokban Szatmárnémetibe, ő sem járt még ezen a tájon…

Coica és Ştef a megye legfontosabb és legégetőbb problémájának a megoldásával debütált a bársonyszékben. Szmutku Kinga és Angyal Róbert is azért támogatták őket a magyarság nevében (nem tudom, ki kérte őket erre?), hogy pátriárkának adják a megye még megmaradt kevés pénzét. Kiürítették a megye kasszáját azért, hogy valakinek fizessenek a kötelezettsége elvégzéséért (megjegyzem, hogy a római katolikusok, görögkatolikusok és reformátusok adományokból tízszer gyorsabb tempóban építenek templomot, és nem csinálnak a városból 20-30 évig építőtelepet). Mi jön vajon ezután? Coica tömbházak hőszigetelését és töltött káposztát ígért, de ebből még semmit nem látok. Még csak projekt szintjén sem. Ştef nem ígért semmit, de úgy látom, legalább ő tartja magát hozzá. Szép kilátások, és még messze van 2016.

Pesek Attila