Vidék

Hintón érkezett a Mikulás Lázáriba

2021.12.07 - 09:44

Hosszú napok, hetek várakozása ért véget vasárnap délután a lázári gyerekek számára: megérkezett hozzájuk a Mikulás. Az óvónénik szervezték meg az eseményt, a szülők közreműködésével és felajánlásai által, a részleteket még az igazgató sem tudta, számára is akadtak meglepetések a programban.
A Mikulás a délutáni alvás utánra időzítette érkezését, piros-fehér hintón érkezett, és annyi ajándékot vitt, hogy segítségre volt szüksége behordani mindet az óvoda udvarára. Itt szépen feldíszített fotel várta az öreget, és hatvannégy gyerek, akik piros Mikulás-sapkát hordva jelezték, hogy teljesen elkötelezettjei a Mikulásnak, énekes, vidám műsorukkal pedig azt üzenték, hogy teljesen felkészültek arra, hogy átvegyék az ajándékokat. A csomagokból minden gyereknek jutott, a lányok hercegnőbabás játékot kaptak, a fiúk ajándéka versenyautó volt, és minden gyerek kapott édességeket is a játékok mellé.
A nagy eseményt a lázári óvónénik, Caraban Margareta, Kovács Csilla, Nagy Melinda, Simó Tabita és Szmutku Orsolya szervezték, az ajándékok a szülők felajánlásainak köszönhetően kerülhettek bele a Mikulásnak a zsákjaiba. A Mikulást szállító hintót és a pompás paripákat Magyari István biztosította. Mivel az igazi Mikulás járt vasárnap az ovisoknál, nincs is mit találgatni, hogy ki rejtőzött a nagy szakáll alatt.

Princz Csaba

 

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Jónak lenni jó - karácsonyi adománygyűjtés Lázáriban

Elkezdődött az advent közeledtével az adománygyűjtés, ez a tizedik ilyen alkalom.
Vidék

RMDSZ szüreti bál Lázáriban - KÉPGALÉRIA

A mulatozók még csak-csak elfértek, de a hangulat számára kicsinek bizonyult a kultúrotthon.
Vidék

Egyiptomi vendég a lázári Márton-napi ünnepségen - KÉPGALÉRIA

Afrikáig, pontosabban Egyiptomig viszik hírét a Márton–napi szokásoknak.