Nem hibáztak a Szatmárnémeti VSK női kosárlabdázói a Nemzeti Liga második fordulójába, hazai pályán is begyűjtötték a pontokat a Gyulafehérvári CSU elleni mérkőzés után.
Marius Dobă edző tanítványai viszont borzalmasan kezdték a vasárnap esti mérkőzést, a Fehér megyeiek ugyanis 5–0-ról indultak. Bár felzárkóztak a szatmáriak (5–5), a következő percekben Cristiana Cutaș pontjaival a gyulafehérvári vendég tizenhármat tett a két csapat közé (13–26). A legjobb pillanatban jött a két perces pihenő, hiszen végre rákapcsolt a VSK. Kristina Baltic és Andra Mandache egyre pontosabb volt, Marina Solopova és Taneisha Harrison triplái is beakadtak, így ledolgozta a szatmári csapat a hátrányát, nyolc pontos előnyt is összekapartak (45–37).
A szünet után azonban az öltözőben maradhatott a szatmári csapat: a teljesítmény az első tíz perc játékához volt hasonlítható, viszont most annyi változott, hogy a fehérvári „egyetemisták” is rengeteget hibáztak. Így csak három pontig zárkózott fel a CSU az utolsó negyedre (58–55), de az újabb hidegzuhany ráébresztette a lányokat a valóságra: negyven percen keresztül koncentráltan kell játszani. Egy gyors, pontos, látványos játékkal, illetve egy 21:8-as sorozattal zárt a VSK, viszont kérdés lehet, hogy ezzel a játékkal meddig lehet húzni, mert egy erősebb ellenfél könnyedén rászámolhat majd a szatmáriakra.
Szombaton az újonc Temesvári SCM vendége lesz a VSK. A Bega-partiak eddig egy meccset játszottak le a bajnokságban, a nyitányon a címvédő Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC nyert Temesváron. Viszont az Aradi ICIM-et verték a Román Kupába, továbbá Dobának közeli élményei is vannak a következő ellenféllel kapcsolatban, hiszen a felkészülési mérkőzésen 72–67-re nyertek itt a temesváriak.
Női kosárlabda, Nemzeti Liga, alapszakasz, 2. forduló
Szatmárnémeti VSK – Gyulafehérvári CSU 79–63 (13:26, 32:11, 15:18, 21:8).
VSK: Green 10, Sfîrlea 3, Uiuiu, Szmutku, Solopova 19, Mandache 15, Baltic 14, Harrison 18.
CSU: Agache 4, Omerbasic 2, Ignat, Fodor 8, Fleser, January 12, Fleming 8, Cutaș 10, Radovic 19.
További eredmények
Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC – Aradi ICIM 79–59
Marosvásárhelyi Sirius – CSBT Alexandria 88–87
Hétfő
Brassói Olimpia – Galaci Phoenix (18 óra, Digi Sport)
December 5.
Kolozsvári Universitatea – Temesvári SCM.
Az állás
1. Sepsi-SIC 4 pont/2 mérkőzés, 2 SZATMÁR 4/2, 3. Marosvásárhely 4/2, 4. Alexandria 3/2, 5. Brassó 2/1, 6, Arad 2/2, 7. Gyulafehérvár 2/2, 8. Kolozsvár 1/1, 9. Galac1/1, 10. Temesvár 1/1.
Szöveg: Pesek Attila
Fotó: Valentin Păduraru