Vidék

Hétvégén is kibérelhető a kaplonyi sportterem

Télen és hétvégén is sportolhatnak a kaplonyiak (Fotó: kaplony.blog)
2022.10.21 - 09:33
A mozogni vágyó baráti társaságok ezentúl hétvégén is igénybe vehetik a kaplonyi sportterem szolgáltatásait, a bérlőknek azonban hozzá kell járulniuk a fenntartási költségekhez is.

A Kaplonyi Polgármesteri Hivatal közleménye szerint ezentúl hétvégenként, azaz szombaton és vasárnap is használhatják a sportokat kedvelő bérlők a község sporttermét. A bérlési feltételek egyelőre maradnak a korábban megszokottak: ez azt jelenti, hogy az őszi, téli és tavaszi hónapokban óránként 90 lejért lehet bejutni a létesítménybe.
„A polgármesteri hivatalban történt átszervezések okán hétvégén is ki tudjuk nyitni a sporttermet. Korábban erre főként szombaton volt lehetőség. A munkanapokon Zahari Lóránt foglalkozik a sportterem, illetőleg az edzőpálya kiadásával, annak karbantartásával, míg szombaton és vasárnap az ügyeletes éjjeliőr” – olvasható a közleményben.
Foglalni bármelyik sportolási helyszínt a 0728.966.771-es telefonszámon lehet. Az érvényben lévő tanácsi határozat értelmében minden negyedik alkalom bérmentes azok számára, akik „bérletet” váltanak, azaz rendszeres használói a teremnek.
A hivatal a megnövekedett közköltségekre való tekintettel ideiglenesen úgy határozott, hogy akik zuhanyozni is akarnak a sportolást követően, azoktól egy óra helyett másfél órára kérnek bért. A többletbevételből a pluszkiadásokat próbálják meg fedezi. Az edzőpálya használata óránként 50 lejbe kerül.

Hírszerkesztő