Néhány éve egyre több a szabadnap, a hosszú hétvége a munkahelyeken, amiből arra lehet következtetni, hogy egyre több a szabadidő. Ennek eltöltése is folyamatosan változik, bár még mindig nem jutottunk el a „Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás” álom beteljesüléséig, de egyre több jel mutat arra, hogy ez nagyrészt az emberektől függ, az embereken múlik, hogyan alakítják az életüket. Mintha maga a szándék is hiányozna, hogy ennek a három napszaknak (?), életrendnek (?) a harmóniája megteremtődjön. A szocializációnak megvannak a maga szabályai, éppen ezért időtöltésünk is kellene alkalmazkodjon ezekhez a szabályokhoz. Szabályok szerint kellene alakuljon a felnőttek életrendje ahhoz, hogy tudatosan formálják a gyerekeik életét, hogy azok majd önállóan tudják alakítani életrendjüket, szervezni életmódjukat stb. A szociológusok szinte teljesen egyetértenek abban, hogy a gyermekek életmódjának, fejlődésének alakításában nagy szerepet játszanak a szabadidős programok. Sokszor tapasztaljuk, hogy a fiatalokból hiányzik a kreativitás, nem törekednek az önkifejezésre, emiatt később a felelősségvállalásra is alkalmatlanok. Ami viszont a legnagyobb baj: sem a fiatalok, sem az idősebbek nem tudnak a szabadsággal élni. Itt vannak a hosszú hétvégék, a szabadságok, az ünnepek, amelyeket az emberek többsége — ugyanúgy, mint a hétköznapokat — folytonos rohanásra használja, nem szervez közös családi szabadidős tevékenységeket. Az ünnepnapokon is elmarad a kapcsolatteremtés, kikapcsolódás, nem valósul meg ezeknek a napoknak a hasznos eltöltése. A szabadidős tevékenység nem lehet csupán időtöltés, ekkor lenne lehetőség a testi és szellemi felfrissülésre, a testi és lelki egyensúly megteremtésére. Mert a testet és a lelket karban kell tartani ahhoz, hogy jól működjön, folyton tanulni és fejlődni kell ahhoz, hogy korszerű legyen. A korra jellemző állandó rohanás céltalanságát még mindig nem ismerik fel az emberek. Azok, akik ezt az életmódot tudatosan diktálják, kizárólag gazdasági érdekből teszik; hogy ez a céljuk megvalósuljon, irányítható emberekre, irányítható társadalomra van szükségük. Olyan emberekre, akik nem gondolkodnak — rábízzák másokra a gondolkodást —, akik nem élnek, akik beérik a rohanással, a folyamatos munkával, az el nem érhető célok hajszolásával. Egyre több a szabadnap, amelyek egyre húzósabbak, mert azok is rohanással telnek, akárcsak a hétköznapok. Sokszor tűnődöm, mi kellene ahhoz, hogy az emberek a felesleges rohanás és az értelmetlen pótcselekvések helyett elkezdjenek élni ebben a túlértékelt és látszatokkal felcicomázott jóléti társadalomban.

Elek György