Belföld

Hétfőtől az összesen 370 oltóközpont több mint 90 százalékában beindul a tevékenység

2021.01.03 - 10:51

Az Antena 3 televízió szombat esti műsorában Gheorghiţă rámutatott, a kampány kezdete óta 13.200 személy kapta meg a koronavírus elleni vakcinát Romániában, de eddig csak 47 oltóközpontban kezdődött el a tevékenység. Január 4-étől, hétfőtől az összesen 370 központ több mint 90 százalékában elkezdődik az oltás, és - a szakember szerint - az egészségügyben és a szociális ellátásban dolgozók többségét immunizálni fogják január közepéig. "Január 4-étől vagy 5-6-ától a naponta beoltott személyek száma el kellene hogy érje a 20 ezret" - fogalmazott.

Gheorghiţă hozzátette, január második felében vélhetően elkezdődhet a szociális intézményekben élők beoltása. Romániában mintegy 1880 ilyen központ van, amelyekben csaknem 40 ezer személyt gondoznak, akiknek a beoltását viszonylag rövid idő alatt elvégzik az erre kijelölt mobil oltócsapatok - véli.

A szakember azt is elmondta, hogy az oltókampány második szakaszától felgyorsul az immunizáció üteme, hiszen ekkor már 900 oltóközpont fog működni. A BioNTech-Pfizer vakcinájából több mint 12 millió dózisra van szerződése Romániának, a Moderna oltóanyagából pedig - amelynek az engedélyezését január első hetére várják - 3,5 millió adag jár az országnak.

Arra a kérdésre, hogy júniusra eléri-e a 3 milliót a beoltott személyek száma, Valeriu Gheorghiţă úgy válaszolt, amennyiben nem lesz probléma a vakcinával való ellátással, "sokkal magasabb lesz ez a szám". AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Újabb kutya és macska oltási kampány indult

A DSVSA októberben indított veszettség elleni oltási kampánya decemberig tart.
Belföld

Már a patikákban várnak az oltakozókra a vakcinák

Hamarosan kezdődik az influenza elleni oltási szezon, az első adag vakcinák megérkeztek a gyógyszertárakba.
Belföld

Érdemes oltatni influenza és szamárköhögés ellen!

Az influenza és a szamárköhögés elleni oltások fontosságára hívja fel a figyelmet az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).