Belföld

Hétfőtől a gyerekek többsége mehet iskolába

2021.02.02 - 17:31

Klaus Iohannis államfő tegnap délutáni sajtótájékoztatón bejelentette, hogy február 8-tól elkezdődik az iskolákban a fizikai jelenléttel zajló oktatás. „Az az egyöntetű döntés született, hogy hétfőtől a gyerekek többsége mehet iskolába” — fogalmazott az elnök. A tegnap délutáni döntés eredményeként ma kibocsátanak egy tanügyminiszteri rendeletet, melyben pontosan meg lesz határozva, hogy milyen óvintézkedések közepette kezdődhet el hétfőtől, a második félév kezdetétől a jelenléti oktatás hazánk tanintézményeiben. Az elnök elmondta, hogy a több millió állampolgárt érintő döntés meghozatala előtt alaposan elemezték a világjárvány alakulását az elmúlt időszakban, ugyanakkor az Európai Unió tagállamainak határozatait is tanulmányozták. „Nem szabadultunk meg a koronavírus-járványtól, a maszkviselés, a távolságtartás a továbbiakban is kötelező, ugyanakkor az összes többi, jelenleg is érvényben levő intézkedés érvényben marad. Azt konstatáltuk, hogy csökkent valamelyest az incidencia, kevesebb beteg van beutalva az intenzív osztályokra, és kevesebb beteget utaltak be a kórházba” — fogalmazott Iohannis, aki arra is rámutatott, hogy az Európai Unió tagállamai közül mindössze háromban nem nyitják meg a tanintézményeket a közeljövőben. Hétfőtől tehát lehet készíteni a diákokat, hogy menjenek az iskolába, de természetesen az incidenciát figyelembe kell venni, hiszen ennek alapján dolgozták ki a forgatókönyveket, a hibrid oktatási rendszert azonban megszüntették. A tervek szerint a következő rendszer alapján nyitnak meg az iskolák a második félévtől: ahol a fertőzési ráta 1 ezrelék alatti, ott minden iskola minden osztályában személyes jelenléttel zajlik majd az oktatás, ahol a fertőzési ráta 1 és 3 ezrelék közötti, ott az óvodások, az elemi osztályos tanulók és a végzősök térhetnek vissza az osztálytermekbe, ahol pedig 3 ezrelék fölötti, ott csak az óvodákban és az elemi osztályokban zajlik majd személyes jelenléttel az oktatás, a 6 ezrelék feletti települések esetében pedig elrendelik a karantént, így értelemszerűen mindenki otthon marad. Szatmár megyében a február 2-ai adatok alapján hat községben a piros, 21-ben a sárga, 35-ben pedig a zöld forgatókönyv van érvényben, így a megyénkbeli diákok egy része hétfőtől is online oktatás keretében folytatja tanulmányait. Az iskolanyitás részleteiről egyelőre több információt nem közölt az államelnök, annak megszervezését a tanügyminisztériumra bízta.


Sógor Beáta

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

„A templom a túlvilágért, az iskola a máért.”

Dr. Daniel David szatmárnémeti születésű oktatási miniszter jelenlétében adták át a Constantin Brâncoveanu Általános Iskola új épületszárnyát.
Vidék

Nem csomagokat, fajátékokat kaptak

Három képességfejlesztő szabadtéri játékot kaptak a sándorhomoki iskolások.
Szatmár megye

Könyvek folyómentésről folyómentőknek

200 ökológiai témájú könyvet kapott 11 szatmári iskola