Szatmárnémeti

Hétfőn startol a PMN

2014.08.15 - 07:58

Hét nap, 10 helyszín, 4 színpad, több mint 100 program, koncertek garmadája és minőségi szórakozás az augusztus 18–24. között megrendezésre kerülő XIII. Partiumi Magyar Napokon.

Célegyenesbe érkezett a mára már több tízezres tömeget megmozgató, országosan ismert és elismert szabadtéri rendezvény, amely négy éve már több helyszínen, egy egész hetet felölelő programsorozattal várja a szatmáriakat, a szomszédos megyékből és országokból érkező látogatókat. Az idei PMN ajánlata talán a legszínesebb: több mint száz esemény szerepel a tegnap bemutatott végleges műsortervben, a Budapesti Utcaszínház előadásaitól a Nagyvárad Néptáncegyüttes bemutatóján át a Zorán-, Quimby-, Beatrice-, Koós János- és Bikini-koncertekig. De lesznek még hagyományőrző kulturális és alkotó tevékenységek, finom borok és igazi szódavizes fröccs a bor-udvarban, miccs helyett gőzölgő bogrács a főzőversenyeken, fiatal zenekarok bemutatkozó koncertjei, történelmi előadások, sportrendezvények, ügyességi vetélkedők, népi mesterségek utcája, stand-up comedy, operett, rengeteg gyermekprogram, kézműves-foglalkozás és táncház, kiállítások, gasztronómiai különlegességek, szabadidős programok — egész hetes élmény-adag minden korosztály számára.

A főszervező Identitas Alapítvány és Szatmári RMDSZ mellett 23 civil szervezet és több mint 60 cég állt a rendezvény mellé, az ő segítségükkel, illetve különböző pályázati alapok elnyerésével sikerül fedezni a rendezvénysorozat körülbelül 300 000 lejnyi költségeit.

 Augusztus 18., hétfő

Igazi különlegességgel kezdődik a Partiumi Magyar Napok programja ezen a varázslatos helyszínen, a város szimbólumának tartott Tűzoltótorony tövében. A Budapesti Utcaszínház gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt könnyen emészthető, remek szórakozást ígérő darabot mutat be az itt felállított színpadon: 18 órától az Óz, a nagy varázslót, 21 óra 30 perctől pedig A lónak vélt menyasszonyt. 19 órától a No Pardon Pubban a magyarországi Bülbüls, 22 óra 30 perctől pedig a Downtown Pubban a Phoenix koncertezik.

Augusztus 19., kedd

Bogdándi falvédők és szőttesek nyomában címmel nyílik kiállítás 17 órától az Aranykapu Fonó-Ház Mărăşeşti utca 12. szám alatti székhelyén; 18 órától kóstolóval egybekötött borbemutató lesz a Kazinczy utcai Crush Kávéház és Borbárban; 19 órától Tasi Nóra & Juhász Zoltán jazz-blues koncertje a No Pardon Pubban; 21 óra 30 perctől Magyarország egyik legnépszerűbb dzsessz-zenekara, a Hot Jazz Band lép fel a Tűzoltótorony tövében felállított színpadon; 22 óra 30 perctől a Dots koncertezik a Downtown Pubban.

Augusztus 20., szerda, Szent István király ünnepe

Nm. és Ft. Schönberger Jenő megyéspüspök.celebrál ünnepi szentmisét 9 órától a római katolikus Székesegyházban, 10 órától koszorúzásra kerül sor Szent István király szobránál, 17 órától Az I. világháború kitörése és Magyarország címmel Thoroczkay Sándor ny. történelemtanár tart előadást a Németi Református Egyházközség gyülekezeti termében; 19 órától kezdődik a Szerelem és más elmebajok dzsesszkoncert a No Pardon Pubban; 21 óra 30 perctől a Debreceni Csokonai Színház előadásában egy operettgálát tekinthetnek meg az érdeklődők a Tűzoltótoronynál, 22 óra 30 perctől pedig Florian Acoustic-koncert lesz a Downtown Pubban.

Augusztus 21., csütörtök

Partiumi Fiatal Orvosok Találkozójára kerül sor 16 órától az RMDSZ-székházban; 18 órától kezdődik Duffek Mihály és Fátyol Rudolf hegedű és zongora szólóestje Mozart, Grieg, Massenet és Bartók műveiből a Római Katolikus Püspökség Aranytermében; 19 órától a Nagyvárad Táncegyüttes, majd 21.30-tól Palya Bea lép fel a Tűzoltótoronynál; 22 óra 30 perctől Moment-koncert lesz a a Downtown Pubban.

Augusztus 22., péntek

Bálint Márta színművésznő önálló estje — Marina Vlady: A megszakított repülés, avagy szerelmem, Viszockij 18 órától, a Szakszervezetek Művelődési Házának kistermében. Először tart szabadtéri zenekaros koncertet Szatmárnémetiben Zorán, a legendás énekes-zeneszerző, akinek műsora 20 órától kezdődik az újközpontban. Ám nem ez az egyetlen koncert péntek este, hiszen 22 óra 30 perctől a Kossuth-kerti nagyszínpadon lép fel a sokak által már évek óta várt Quimby.

Szombaton és vasárnap

A hétvégén a PMN a Kossuth-kertbe költözik, amelynek idén a szervezők megpróbálnak egy kicsit egységesebb képet adni: egységesek lesznek a sátrak, az árusok a rendezvény pólóját húzzák magukra, illetve olyan faházakat állítanak össze, amelyeket csak a PMN-en és a Családi Hétvégén fognak használni. Lesz könyvutca és mesterségek utcája, gyermekfoglalkozások-gyermekutca a MIK és a Borókagyökér Egyesület szervezésében, nagymamáink konyhaművészete, bográcsfőzőverseny, vásári attrakciók, vívásbemutató és egészségsziget, néptáncelőadások és könyvbemutató. A Nagysátorban szombaton 21 óra 30 perctől kezdődnek a standup comedy-előadások, a nagyszínpadon 18 órától Koós János és Dékány Sarolta, 20 órától a Beatrice, 22 órától pedig Ed Philips and the Memphis Patrol koncertezik. Vasárnap szatmári politikusokkal fröccsözhetnek és a Nőileg magazin szerkesztőivel találkozhatnak az érdeklődők, 17 órától Aradszky László lép színpadra, őt követi Maszkura és a Tücsökraj, illetve 20 órától a Black River Blues Band. A XIII. Partiumi Magyar Napokat záró Bikini-koncert 21 órától kezdődik az újközpontban.