Szatmárnémeti

Hét napközi nyílik meg Szatmárnémetiben

2020.06.29 - 10:13

Miután Kereskényi Gábor polgármester egyeztetett az intézmények vezetőivel és a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség képviselőivel, a polgármesteri hivatal úgy döntött, július elsejétől megnyit hét szatmárnémeti napközit. Nagy szükség van a napközik megnyitására, rengetegen kérvényezték, hogy legyenek nyári óvodák, mert a legtöbb munkahelyen visszaállt a régi munkarend, vannak olyan családok, ahol nincs kire hagyni a kicsiket míg a szülők dolgoznak.

„Tisztában vagyunk a helyzettel, tudjuk, hogy sok olyan szülő van, akiknek nincs kire bízniuk a gyerekeiket, ezért arra törekedtünk, hogy minél hamarabb, minél több napközit elindítsunk. Miután az igazgatókkal kielemeztük a helyzetet, úgy véltük, adottak a körülmények ahhoz, hogy az egészségügyi előírásokat betartva azok újra működjenek” — jelentette ki Kereskényi Gábor

A szülők az alábbi napközikben kérvényezhetik a gyerekek óvodáztatását a nyári időszakban: „Dumbrava Minunată" napközi, 5-ös számú napközi, 13-as számú napközi (ide iratkozhatnak a Voinicelul és a 9-es számú napközi gyerekei is), 11-es számú napközi (ide iratkozhatnak a Draga Mea és a 33-as számú napközi gyerekei is), Guliver napközi (ide iratkozhatnak a 7-es számú napközi gyerekei is), Május 14. napközi (ide iratkozhatnak a 12-es és a 6-os számú napközi gyerekei is), Hám János napközi (ide iratkozhatnak a 24-es és a 29-es számú napközi gyerekei is).

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Zsűrizték a X. Édesanyám rajzverseny pályaműveit – KÉPGALÉRIA

„Nem csak a gyerekszáj és a gyerekszív őszinte, hanem a gyerekrajz is.” 54 gyermekrajz, 18 intézményből.
Belföld

Itt a bölcsis és ovis beiratkozások menetrendje!

A tanügyminisztérium jóváhagyta kedden a bölcsődei és óvodai beiratkozások ütemtervét a 2026-2027-es tanévre.
Szatmárnémeti

Jövő őszre megújul a Postăvaru sétányi óvoda

Tízmillió lej az épület tatarozásának teljes költségvetése, ebből mintegy hatmillió lejnyit a város finanszíroz.