Sport

Hét érem Miskolctapolcáról

2018.04.04 - 18:30

Remekeltek a Szatmárnémeti VSK minidzsudokái az elmúlt hétvégén Miskolctapolcán, ahol a helyiek második alkalommal rendezték meg a Nyuszi Kupa nemzetközi versenyt.

A magyarországi, romániai, ukrajnai és szlovákiai sportolókat felvonultató megmérettetésen Gergely Attila tanár-edző tanítványai három arany-, három ezüst- és egy bronzérmet harcoltak ki maguknak. Haosi Anna (9 éves lányok, 30 kg), Dragoș Pascu (8 éves fiúk, 24 kg) és Jeromos Álmos (10 éves fiúk, 30 kg) állhattak a versenynap végén dobogó legfelső fokára, Andrei Tomșa (8 éves fiúk, 38 kg), Sălăjan-Kinczel Erik (10 éves fiúk, 27 kg) és Reinegger András (10 éves fiúk, 30kg) a második, Grebur Kevin (8 éves fiúk, 30 kg) pedig a harmadik helyen zárt. Jeromos Álmost holtversenyben az ukrán Djemján Bondarenkoval a torna legtechnikásabb versenyzőjének választották meg a szakvezetők, a teljesítményét pedig egy serleggel jutalmazták. Ezt a díjat az ifjúsági Európa- és világbajnok, illetve ifjúsági olimpiai győztes Gercsák Szabinától vehette át. Gergely Attila köszönetet mond a szülői közösségnek az utazási költségek fedezéséért, valamint Nagy-Baló Csabának, a Sárospataki Református Kollégium igazgatójának a szállás biztosításáért.