Hermann Szabolcs Csomaközön született, Szatmárnémetiben, Kolozsváron, Budapesten tanult, jelenleg a bécsi Universität für Musik und darstellende Kunst karmester szakos hallgatója, zenészként és karmesterként több magyar és osztrák zenekarral dolgozott.

— Ön több külföldi szimfonikus zenekarral dolgozik együtt, nem sok ilyen zenei tehetséggel büszkélkedik Szatmár megye. Honnan indult, és milyen irányba tart?

— Csomaközön születtem, ott kezdtem tanulmányaimat a helyi általános iskolában. Gyerekkoromban édesapámtól tanultam orgonán játszani, aki jelenleg is a csomaközi római katolikus templom kántora. Az általános iskola elvégzése után a szatmárnémeti Aurel Popp Zene- és Képzőművészeti Líceumban akartam folytatni tanulmányaimat, de a Hermann családban hagyomány volt, hogy mindenki a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban tanuljon — én voltam a tizenötödik —, én is ide felvételiztem matematika-informatika szakra. Gyakran bejártam a zenelíceumba Visnyai Csabához összhangzattan és zenetörténet órát hallgatni, emellett Budean-Mihály Judit tanárnőtől zeneelméletet tanultam, Popdan Claudia tanárnőtől hangképzés-órákat vettem, zongorát Gabriela Pomiantól, orgonát amint már említettem, édesapámtól, Hermann Páltól, valamint Enyedi Istvántól és Scheitli Eriktől, a szatmárnémeti Székesegyház kántorától is tanultam, akinek 10. osztálytól kántorsegéde lettem. Mindezek mellett a Mezőfényi-Csomaközi és Csanálosi Egyesített Ifjúsági Fúvószenekarban trombitáltam. A kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia felvételijére Budean-Mihály Judit tanárnő készített fel, majd tizenkettedik osztályban már jártam Kolozsvárra karmesterséget tanulni a szatmárnémeti származású Mihaela Gojéhez. Én úgy érzem, szerencsés voltam, mert mindenki biztatott, talán tanáraim számára is különös volt, hogy matematika-informatika szakról valaki a zeneakadémiára felvételizzen.

— Nem volt különös az, hogy egy matematika-informatika szakon lévő diák komolyzenét tanul? A matematika-informatika szak elvégzéséhez is sok munkára van szükség.

— A Kölcseyben a matematika-informatika osztályban fekete báránynak éreztem magam, kimondottan látszott rajtam, hogy nem szeretem a matematikát, az informatikát még úgyse, de ennek ellenére vérbeli kölcseysnek éreztem magam, mert azokon a területeken, amelyek engem érdekeltek — a színjátszás és a zene —, igyekeztem hozzájárulni a Kölcsey hírnevéhez. Nagy Gyula tanár úr volt az osztályfőnököm, aki hamar felfedezte, hogy a színjátszás közel áll hozzám, így tagja lettem az általa vezetett MADIPÓ Színjátszókörnek. Aztán kiderült, hogy zenei téren is használható vagyok, így a tanár úr megkért, zenésítsek meg Dsida- és Ady-verseket, utóbbiakat az Ady-vetélkedők műsoraiba is beillesztettük. Több országos díjat nyertünk különböző műsorainkkal. Egy másik személyiség, aki nagy hatással volt rám, az Boga Katalin fizikatanárnő volt. Ő az igényességre és az önfegyelemre hívta fel a figyelmemet. Ezek az évek meghatározóak voltak az életemben, azt hiszem, ilyen személyiségekkel és ilyen élményekkel más iskolában nem találkoztam volna.

— Érettségi után jött egy sikeres felvételi, és elkezdődött a zenei pálya. Ez megkönnyebbülés volt?

— Abszolút, miután a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémiára elsőként jutottam be karmester szakra Petre Sbârcea karmester osztályába, elkezdődött egy intenzív fejlődés. Bekerültem a Cappella Transylvanica kórusba, ami Erdély egyik legjobb kórusa, ahol a praktika útján sok zenei „finomságot’’ lehetett elcsenni. Tanultam, énekeltem, több hangszeren játszottam, egyetemista-kórust alapítottam és vezettem, de a legfőbb hangsúlyt a karmesterképzésre helyeztem. Harmadévben megpályáztam az Erasmus-ösztöndíjat, melynek pozitív elbírálása után a 2011/2012-es tanévben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytathattam karmesteri tanulmányaimat. Ott lehetőségem volt más neves karmesterekkel: Fischer Ivánnal, Fischer Ádámmal, Ligeti Andrással, Medveczky Ádámmal is találkozni, részt vehettem a Fesztivál Zenekar és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának próbáin, ahol nagyon sok szakmai tapasztalatot szerezhettem. Igyekeztem minél több tudást magamba szívni, a budapesti Zeneakadémián hihetetlen egyéniségek tanítanak, nagyon nagy tudású emberek. Ott döbbentem rá, hogy mennyire el van nyomva, mennyire háttérbe van szorítva a kortárs zene. Túlságosan a múltban élünk. A zenekarok műsorain nagyrészt 100–200 éves zenék szerepelnek, s a kortárs szerzők művei háttérbe szorulnak, még a XX. század eleji Bartókot is csak ritkán játsszák. Ez év szeptember 26-án jár le a Bartók-művek jogdíja (a szerző halála után 75 évvel), talán majd ezt követően többet fogják játszani. Napjaink zeneszerzői szinte ismeretlenek a nagyközönség számára. Az alapképzés utolsó évét, azaz a negyedévet ismét Kolozsváron végeztem, itt írtam meg a vizsgadolgozatomat és a vizsgakoncertem is itt volt. A vizsgakoncertem után Petre Sbârcea tanárom a tudtom nélkül írt egy ajánlólevelet a szatmárnémeti Filharmónia igazgatójának, Fátyol Rudolf művész úrnak, ezzel figyelmébe ajánlott, de nem érkezett rá válasz. Mindezeket utólag tudtam meg a tanár úrtól. Budapesten már vezényeltem a Simplicissimus kamaraegyüttest, a Duna Szimfonikus Zenekart, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Szimfonikus Zenekarát, a Concerto Budapest Zenekart, a Győri Szimfonikus Zenekart, a Salgótarjáni Szimfonikus Zenekart, a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia „Antonin Ciolan” Szimfonikus Zenekarát, a bécsi Universität für Musik und darstellende Kunst „Pro Arte’’ Szimfonikus Zenekarát.

— Mi történt az egyetemi alapképzés elvégzése után?

— Miután Kolozsváron elvégeztem a karmester-alapképzést, 2013 szeptemberétől a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem karmester-mesterképzőjén folytattam tanulmányaimat Medveczky Ádám osztályában. Most másodéves mesterisként Erasmus-ösztöndíjjal Bécsben tanulok Simeon Pironkoff osztályában. Ott pezseg az élet, Bécs a zene városa. Az, hogy a sok a sok jelentkező közül azon kevesek közé tartozom, akik lehetőséget kaptak a Bécsben való továbbtanulásra, számomra nagyon pozitív visszajelzés volt, mert ez bizony kevés embernek adatik meg. Gyakran részt vehetek a Bécsi Filharmonikusok próbáin, valamint neves karmesterek — Nikolaus Harnoncourt, Sir Simon Rattle vagy Riccardo Muti — próbáin hospitálhatok.

— Mennyire fontos az, hogy egy zenész több országban is tanuljon?

— A karmesterség egy életforma. Ezt az életformát úgy lehet kialakítani, ha minél több mester munkásságát élőben figyelemmel kísérjük, az alapokat és egy bizonyos gondolkodásmódot elcsenünk tőlük. Így azt kell mondanom, hogy alapos képzettséget csak úgy lehet szerezni, ha az ember minél több helyről gyűjt tapasztalatokat. Persze van, aki egy mester mellett tanul, és biztosan így is alapos tudásra lehet szert tenni, azonban ennél a módszernél túlságosan nagy az esélye annak, hogy a tanítvány a mester klónja lesz. Én nem akarok egy klón lenni.

— A karmesteri munkához szükség van minél több nyelv ismeretéhez?

— Az angol nyelv mint világnyelv ismerete fontos, persze a zenekari zenészeknek jólesik és díjazzák, ha a saját anyanyelvükön szólítja meg őket a karmester, azonban a nyelvtudás ebben a szakmában nem is olyan fontos, mint ahogy azt sokan gondolják. A világ felgyorsult, az emberek türelmetlenebbek, így a karmesternek is minél hatékonyabb munkamódszert kell választania. A zenekari próbán egy adott zenei kérdés megoldására a következő munkamódszer ajánlott: hangszer vagy hangszercsoport megnevezése, ütemszám, instrukció 1-2 szóban, amelyek az esetek többségében olasz zenei szakszavak. Már rég elmúltak azok az idők, amikor egy koncertre akár 9-10 próbát is tartottak, így a karmesternek volt ideje szót ejteni az adott darab zeneszerzési technikájáról, hangszereléséről, jobb esetben még az eszmei lényegéről is. A bécsi Universität für Musik und darstellende Kunst-on történt: néhány zenekari gyakorlaton a tanárom megtiltotta, hogy bármilyen instrukciókkal lássam el a zenészeket, csak ütemszámot mondhattam, s ha egy bizonyos zenei anyagot másképp szerettem volna hallani, addig kellett az adott részt újból és újból elpróbálni, amíg a mozdulataimból a zenekar meg nem értette, hogy pontosan min is akarok változtatni. Ezzel a munkamódszerrel is rengeteg időt lehet spórolni. Minél technikásabb egy karmester, annál kevesebbszer kell szóban kifejtse az elképzelését. Persze a vezénylés-technika mellett még van egy nagyon fontos tényező: az adott zeneműbe és az azt előadó zenészekbe vetett hit.

— Van-e igény a mai világban a komolyzenére?

— Sajnos, egyre szűkül a komolyzeneértők köre, s ezzel a koncertre járók száma is csökken. Mozart idejében még volt a laikusoknak is annyi zenei kultúrájuk, hogy egy koncerten egy adott zeneművet formailag tudtak értelmezni. Igaz, sokkal könnyebb dolguk volt, mert nem volt ennyi zenei ágazat, mint napjainkban. Az imént említett problémát minden zenekar felismerte, csak sajnos nem mindegyik tesz is ellene. Ma már elengedhetetlen lenne, hogy a zenekarok több nevelőkoncertet tartsanak a gyerekeknek, akiknek egyenként be kellene mutatni a szimfonikus zenekarban szereplő hangszereket; arról beszélni, hogy mi a szerepe a karmesternek: lehet-e egy nagyszabású zeneművet nélküle előadni, vagy egy adott zeneműben melyek azok a részek, ahol fontos vagy kevésbé fontos funkciót tölt be a karmester. Ha a gyerekeket kicsi kortól rendszeresen elkezdenék nevelni a komolyzene szeretetére, akkor húsz–harminc év múlva lenne kiváló komolyzeneértő és -szerető közönség.

— A bécsi tanulmányok befejezése után bizonyára újabb korszak veszi kezdetét. Milyen korszak lesz ez?

— Miután befejezem a bécsi tanulmányaimat, visszamegyek Budapestre és felvételizek orgona szakra a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre. Most úgy érzem, inkább elméleti zenész vagyok. Játszom orgonán, zongorán, trombitán, de nem vagyok megfelelően képzett a hangszertudásban. Budapesten az orgonaoktatás nagyon jó, Fassang László a tanszékvezető, aki már a Conservatoire de Paris-ban is tanít. Emellett szeretnék minél több szimfonikus zenekarral dolgozni, vezényelni, bemutatkozni a szatmári közönség előtt is, hiszen innen indultam, itt kezdtem tanulmányaimat.

— Nem ejtettünk szót arról, hogy milyen anyagi háttér szükséges az ilyen komoly és sokrétű zenetanulás finanszírozásához.

— Mindenfajta tanulmányhoz kell egy anyagi háttér. Engem sokat segítenek a szüleim, számukra a taníttatásom nagy áldozat, mert hárman vagyunk testvérek és volt olyan időszak, amikor mind a hárman egyetemen voltunk. Szerencsére nagyon sok ösztöndíj van, amit meg lehet pályázni: kétszer kaptam Erasmus-ösztöndíjat — egyszer Budapestre, ebben a tanévben pedig Bécsbe —, tavaly „Erste, az elsőkért’’-ösztöndíjas voltam, ebben a tanévben pedig Balog Zoltán miniszter úr Köztársasági-ösztöndíjat adományozott nekem. Önfenntartás céljából más, nem zenéhez kapcsolódó munkával nem igazán lehet foglalkozni, mert a zenetanulás időigényes: sokszor a gyakorlás nem is hangszeren történik, hanem fejben, és ez a munkafolyamat csendet, magányt és végtelen türelmet igényel.

Elek György