Vidék

Helyesen író diákok versenye

2012.12.08 - 10:14

December 7-én tartották a Fürkész helyesírási és nyelvhelyességi verseny körzeti szakaszát a szatmárnémeti Mircea Eliade Általános Iskolában.

Több mint négyszáz kisdiákot fogadott pénteken a szatmárnémeti Mircea Eliade Általános Iskola a Diákokért Egyesület által kezdeményezett Fürkész helyesírási és nyelvhelyességi verseny körzeti fordulóján. Mint a verseny főszervezőitől, Leiti Mónikától és Román Melindától megtudtuk, Szatmár megyében idén második alkalommal szervezik meg a versenyt az I—IV. osztályosok számára. A több száz kisdiák három csoportra osztva versenyezhetett, az első osztályosok reggel 8-tól, a másodikosok 10-től, a harmadik és negyedik osztályosok pedig 12-től mérhették össze tudásukat egy nyelvi feladatlap megoldásával. A különböző időpontokban érkező diákokat az iskola igazgatója, Sălăgean Mariana és aligazgatója, Pal Stela fogadta, ezután foglalhatták el helyeiket a számukra kijelölt osztályokban. A feladatlapok megoldása előtt Szejke Ottilia elemi oktatásért felelős szaktanfelügyelő köszöntötte a kisdiákokat. A versenyzőknek pontosan egy óra állt rendelkezésükre, hogy megoldják a játékos, ugyanakkor elgondolkodtató nyelvhelyességi feladatokat, amelyeket egyébként korcsoportok szerint állították össze. Az iskolában tegnap 114 első osztályos diák, 99 másodikos, 100 harmadikos és 94 negyedik osztályos tanuló szállt versenybe, akik közül minden évfolyamról a legnagyobb pontszámot elért diákok juthatnak a megyei fordulóba (25%). A helyesírási verseny megyei szakaszára március 9-én kerül sor, szintén a Mircea Eliade Általános Iskolában, amelyről az évfolyamok két legnagyobb pontszámot elérő tanulója juthat a Nagyváradon rendezendő országos megmérettetésre. A verseny körzeti szakaszát egyébként a nagykárolyi és Nagykároly környéki diákok számára is megszervezték, Komlódi Enikő főszervező több mint 100 diák munkáját irányította, akiknek szintén 25 százaléka juthat tovább a megyei fordulóra. A dolgozatokat egy nyolctagú szakmai zsűri fogja elbírálni, az eredményeket december 20. után tudhatják meg a diákok.

Mészáros Petra