Szatmár megye

Hektáronként 4000 eurós támogatást kaphatnak az epertermesztők

2026.10.14 - 17:09
Egyfajta jóvátételnek is nevezhető a támogatási lehetőség, hiszen eddig egyszerűen megfeledkeztek az eprészekről, sem a gyümölcs–, sem a zöldségtermelők közé nem sorolták be őket.

Régi hiányt pótol a képviselőház által elfogadott törvénytervezet, amely kimondottan az epertermesztőket célozza — ugyanis a korábbi programok kidolgozásakor egyszerűen megfeledkeztek róluk, sem a gyümölcs–, sem a zöldségtermesztői támogatásokból nem részesülhettek.

Pedig az epertermesztés „kockázatos vállalkozás”, hiszen az illatos–aromás gyümölccsel egész évben sok a munka — az ugocsai eprészek mondása szerint úgy kell gondozni és óvni, mint egy gyermeket – : átlagosan hatszor kell megkapálni, érés előtt meg kell hinteni a földet szalmával, hogy össze ne sározódjék s kezdjen romlani, szedés után  le is kell kaszálni, hogy a növény ne pazarolja az energiáját a szaporítóhajtásokra, három-négyévente pedig újra kell ültetni, az ősszel kitett palánták viszont a következő évben alig teremnek valamicskét. Másrészt pedig az elmúlt évek „megbolondult” időjárása még inkább kiszámíthatatlanná és bizonytalanabbá tette az epertermesztést: a kései fagyok tönkreteszik a képződményt, a túl sok eső szép nagyra duzzasztja ugyan a szemeket, ám éppen a „vizenyősségük” miatt rolmanak túl hamar; a korai forróság és égető napsütés megsüti, töppeszti őket.

Nagyon jól tudja — a parlamenterek közül talán legjobban —  mindezeket Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakember, a törvénytervezet egyik kidolgozója. „Azt a méltánytalan helyzetet változtattuk meg, amelyben eddig az epertermesztők voltak, és egy olyan támogatási rendszert kezdeményeztünk, amely számukra is lehetőséget teremt az állami segítségre.  A hazai termelőket— és kiemelten a szatmáriakat, hiszen megyénk adja az ország epertermésének zömét —  segítenünk kell abban, hogy megérje epret termeszteni, és versenyben tudjanak maradni a piacon. Ezzel a támogatással a gazdák megerősödését, a helyi termelés bővítését és a vidéki munkahelyek megőrzését szeretnénk elősegíteni..”

 A program keretében a jogosult gazdák hektáronként 4000 euró támogatásban részesülhetnének, évente egyszer, öt éven keresztül. „A támogatás az Európai Bizottság jóváhagyását követően lesz igényelhető,  a törvény hatálybalépését követő 30 napon belül a mezőgazdasági minisztériumnak ki kell dolgoznia a program végrehajtásához szükséges módszertani szabályokat is, illetve program összege bele kell kerüljön a költségvetésbe — mindezek tükrében jövő évtől lesz igényelhető.” – teszi hozzá megkeresésünkre a képviselő.

A támogatásra a bejegyzett epertermesztők – engedélyezett magánszemélyek (PFA), egyéni és családi vállalkozások (II és IF), jogi személyek, valamint mezőgazdasági szövetkezetek – pályázhatnának, s a támogatás igényléséhez a gazdáknak több feltételt kell teljesíteniük:

* legalább 0,3 hektár eperrel beültetett területtel kell rendelkezniük; fóliasátor esetén a minimális terület 500 négyzetméter;
* a 2026-os évre vonatkozóan szerepelniük kell az érintett önkormányzat mezőgazdasági nyilvántartásában;
igazolniuk kell, hogy nincs lejárt állami tartozásuk;
* hektáronként legalább 5000 kilogramm epret kell termeszteniük, amelyből legalább 3000 kilogrammot november 1-jéig értékesíteniük kell.
A támogatás összege hektáronként 4000 euró, amelyet évente egyszer lehetne igényelni, öt éven keresztül. A kifizetési kérelmeket a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) megyei kirendeltségeihez lehet majd benyújtani.

Szabó Kinga Mária

(Fotók: a szerző archív felvételei)