Sport

Heil kirúgatta magát az Olitól

2015.05.09 - 15:29

Emberhátrányba fejezte be a tatrangi találkozót a Szatmárnémeti FC Olimpia, a házigazda Unirea pedig ezt kihasználva megszerezte a győztes gólt a szombati bajnokin, és 2-1-re nyert.

Ismét egyéni hibák döntötték el a Szatmárnémeti FC Olimpia labdarúgócsapatának eredményét egy bajnoki mérkőzésen, és ezúttal is a hátvédsor volt az együttes leggyengébb láncszeme. Szombaton Tatrangon, a másodosztályos rájátszás első visszavágó-fordulójában a házigazda Unirea 2-1-re verte a szatmári legénységet, amely Heil kiállítása után emberhátrányban játszotta a találkozó utolsó negyed óráját.

A meccset egyébként jól kezdte Csik Tibor vezetőedző legénysége, de az enyhe mezőnyfölény ellenére nem sikerült sokszor veszélyeztetni Niczuly kapuját. A hazaiak a 15. percben vezetést szereztek: Dâlbea szédítete meg a szatmári védelmet, majd Chirciu elé tette a labdát, aki tizenegy méterről, zavartalanul rúghatott a kapura. A csatárnak szerencséje volt, hogy a kapufáról a hálóba pattant a labda (1-0). Három perccel később Sorin Marin kettőre növelhette volna az előnyt, de Șuta védeni tudott ziccerben. Nem kellett sokat várni az egyenlítésre, hiszen a 21. percben Mărkuș is betalált Rus jobb oldali beadása után (1-1).

A második félidőben az ifi válogatott Chivari állt be, aki ezúttal sokkal aktívabb volt. Mindez kevés volt, ugyanis gól nem született, sőt, Heil a 77. percben cserben hagyta a csapatát, ugyanis az ellenfél lekönyökölése miatt a második sárga után piros lapot kapott. Csik Tibi azonnal küldött egy másik középhátvédet a kiállított játékos helyére, de Mureșan sem nyújtott többet a pályán. Sőt, a következő percben mellőle fejelt a kapuba védhetetlenül Vlăsceanu, így az Unirea ismét előnybe került (2-1). A találkozó utolsó percébe Mărkuș ismét egyenlíthetett volna, de kihagyta a ziccert, így az Olimpia ismét kikapott, a rájtszásban már negyedik alkalommal.

“Heil teljesítménye az egész idény alatt nagyon alacsony volt. Nagyon sok gólt kaptunk az ő hibája miatt. Sajnos nincs középhátvédünk. A lokálpatriótizmus nem vezetett eredményre, hiszen ezen a poszton egyik srác sem állja meg a helyét, hozni kell ide játékosokat - panaszolta Csik Tibi, aki ugyanakkor dicsérte Chivari teljesítményét. - Chivari nagy nyereség a csapatnak, szombaton nagyon jól játszott. Szerintem a junior korosztályos játékosa meg van már a jövő évi keretnek” - tette hozzá a szakvezető.

A mostani vereséggel egyébként az is eldőlt, hogy az FC Olimpia az 5. helyen zárja majd a szezont, hiszen az egyetlen behozható csapat a Tatrang volt, amely viszont a szombati győzelemmel kilencre növelte előnyét a szatmáriakkal szemben.

Eldőlt az is a 2-es Csoportban, hogy az idény végén a Temesvári ACS Poli jut fel a szériából román élvonalba. Dan Alexa edző tanítványai 3-0-ra nyertek Resicabányán, ezzel behozhatatlan előnyre tettek szert és az első helyen zárnak.

Május 16-án az FC Olimpia hazai közönség előtt játszik, a resicabányaiak lesznek az ellenfelek.

Liga 2, 2-es Csoport, rájátszás, 6. forduló, felsőház

Tatrangi Unirea - Szatmárnémeti FC Olimpia 2-1 (1-1). Gólszerzők: Chirciu (15. perc), Vlăsceanu (78.), illetve Mărkuş (21.). Kiállítva: Heil (77. perc - FC Olimpia).

FC Olimpia: Şuta - D. Muntean, Onicaş, Heil, Iuhas, R. Rus (Faur, 80. perc), Bic (Chivari, 46.), Villand, Selegea (Mureșan, 77.), Mărkuş, Sălăgeanu.

Unirea: Niczuly - Vlăsceanu, Forika, Istrofor, Frâncu, Al. Neculai (Poenaru, 55.), Dâlbea, N. Cristea (Iaru, 68.), S. Marin, Brujan (Pricop, 58.), Chirciu.

További eredmények

Resicabányai Metalul - Temesvári ACS Poli 0-3

FC Olt Slatina - CS Mioveni 0-3.

1. Temesvár 26 17 7 2 43-10 58

2. Mioveni 26 13 7 6 29-15 46

3. Resica 26 12 8 6 34-26 44

4. Tatrang 26 11 7 8 29-19 40

5. FC Olt 26 9 7 10 28-37 34

6. Olimpia 26 9 4 13 26-30 31

Alsóház, utolsó forduló

Nagyváradi FC Bihor - CSM Râmnicu Vâlcea 1-1

Pankotai Șoimii - Karánsebesi FC 1-3.

1. Vâlcea 26 7 11 8 24-25 32

2. Karánsebes 26 8 7 11 30-32 31

3. Pankota 26 5 9 12 22-32 24

4. FC Bihor 26 4 10 12 17-28 22