Vidék

Hegyi prédikációt tartottak Avasújvárosban

Gellén Sándor avasújvárosi lelkipásztor hirdetett igét
2020.11.02 - 10:24
Az Avasújvárosi Református Egyházközség a járványra való tekintettel a vonatozó óvintézkedések szigorú betartása mellett szervezte meg a hagyományos hegyi prédikációt, melyre idén is hazatértek az Avasújvárosból elszármazottak, és nagyon sok meghívott vendég érkezett.

A szokásnak megfelelően vasárnap reggel a fiatalok lovas szekérrel járták a falu utcáit, és hívogatták a lakosságot az Avasújvároshegyen tartott prédikációra. Gellén Sándor avasújvárosi lelkipásztor, a Nagybányai Református Egyházmegye esperese a 23. zsoltár és János evangéliuma 10. részének verseire építette prédikációját. Igehirdetésében kifejtette, hogy „hálaadásra gyűltünk össze, az év minden áldásáért, valamint azokért a dolgokért, melyek az avasújvárosiak eddigi életében áldást érdemelnek. Ez az esztendő igazolta, hogy mennyire törékeny az egész világ és benne az ember. Nem elég elmondani azt, hogy jóléti társadalomban élünk, minden ember a lelke mélyén szeretné ezt a jólétet megőrizni és továbbadni a gyermekei számára, úgy, ahogy mi kaptuk, úgy, ahogy számunkra megálmodták a szüleink. Egy biztos: az, hogy jövendőt építhetünk, nem abból meríthető, hogy lesz erőnk és tudásunk, hanem attól, aki megszentelheti, megáldja az ember életét. Az emberi erő mulandó. Könnyen az élet és a halál mezsgyéjére kerülhetünk: nem élünk, bár még nem vagyunk halottak. Nekünk biztos alapra van szükségünk. A huszonegyedik század embere jó vezetőket keres, akik nem csak beszélnek arról, hogy hogyan kellene vagy hogyan lehetne vezetni egy népet, hanem olyanokat, akik odaállnak ennek a népnek az élére, odaállnak az emberek elé, és azt mondják: jöjjetek, kövessetek engem! Amikor vezetőt keresünk, nem szabad elfeledkezni arról, hogy a keresztyén embernek van vezetője, aki elöl megy. Az alapigében is az van megírva: 'én vagyok a jó pásztor, én kivezetem a nyájat, előttük megyek, ismerik az én hangomat, és tudják, hogy a biztos jövendő felé vezetem őket'. A huszonegyedik század emberének a biztosítéka, hogy észreveszi-e a jó pásztort. Csak úgy lehet jövendőt építeni, ha mindig a jó pásztort keressük, és őt követjük. Aki megtalálta a jó pásztort, az megtalálta az életet. Amikor el akarják velünk hitetni azt, hogy a kereszténységnek nincs jövője, nagy hangsúlyt kell helyezni a jó pásztor, az élet és a bőség összekapcsolódásának a fogalmára. A keresztény ember nagyon jól tudja, hogy eddig is Jézus volt a múltunk és a jelenünk, s ő lesz a jövendőnk is. Az ember úgy tekint minden útra — igazságra, életre, ajtóra, világosságra, kenyérre, szőlőre —, hogy azon Jézust veszi észre” — emlékeztette a jelenlévőket az igehirdető.
Turos Lóránd szenátor köszöntőjében elmondta, hogy minden évben összegyűl ez a közösség hálát adni a Jóistennek mindazért az anyagi és lelki jóért, amivel az elmúlt esztendőben megáldott bennünket. Most egy olyan esztendő köszöntött ránk, amilyenhez hasonló száz éve nem volt. Annak ellenére, hogy az egészségünket, talán az életünket, a szeretteink életét érezzük veszélyben, annak ellenére, hogy sokan a munkahelyüket és a megélhetőségüket érzik veszélyben, annak ellenére, hogy gyermekeink nem a megszokott osztályközösségekben, hanem számítógépek és más eszközök előtt vannak, egy virtuális világba lettek kényszerítve, mi a zsoltárossal együtt mondjuk: az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm. Az a közösség, mely nem csupán a rosszat és a nehézségeket látja, hanem a reményt, a hitet és a jövőt, az egy erős közösség. Az a közösség, mely évszázadokon át megmaradt a Kárpát-medencében, biztosítani tudja azt, hogy utódai is itthon legyenek ezen a tájon — fogalmazott.
Nagy Szabolcs megyemenedzser, képviselőjelölt elmondta, hogy évről évre jelen van az avasújvároshegyi hegyi prédikáción, és mindig egy számottevő, lelkes közösséggel találkozik. Elmondta, hogy bár a maszkok miatt nem látjuk egymás arcát, de a szemekben látjuk a mosolyt és a hálát. Köszönetet mondott a helyhatósági választásokon való részvételért, és arra biztatta az avasújvárosiakat, hogy hasonló elszántsággal vegyenek részt a parlamenti választásokon is.
Az istentisztelet után a vendégek családi és baráti közösségekben töltötték a délutánt.

Elek György

 

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Modern eszközökkel gazdagodtak Avasújvárosban

Szellemi és anyagi eszközökkel is gazdagodott az Avasújvárosi Református Egyházközség — játszva szól a gyermekekhez az oktató, vallásos munkafüzet, a gyülekezeti teremben pedig modern laptop, vetítő, nyomtató segíti a gyülekezeti és közösségi rendezvények lebonyolítását.
Vidék

Tudjuk érezni, gazdagok vagyunk!

Több mint félezren gyűltek egybe az avasújvárosi hegyi prédikációra, hálát adni a szőlőtermésért és mindazért, amivel a Fennvaló megáldotta őket, s a reformáció emléknapján a múltért is.
Vidék

Vasárnap lesz a Hegyi Prédikáció Avasújvárosban

Az avasi gazda életének szerves része, a szőlőhegynek közösségi, társadalmi szerepe volt és van az avasi magyarság körében. Idén a reformáció emlékünnepén, október 31-én, vasárnap lesz az avasújvárosi Hegyi Prédikáció.