Vidék

Hegyi prédikáció Sárközújlakon

2013.11.04 - 09:29

 

A bizonytalan időjárás ellenére vasárnap nagyon sokan zarándokoltak fel a sárközújlaki Szőlőhegyre, hogy részt vegyenek az idei hegyi prédikáción, melynek házigazdája ezúttal is a Kurpé család volt. Igét Nagy Erika, a gyülekezet lelkipásztora hirdetett.

 

Vasárnap néha csepergett az eső, de az nem akadályozta meg azokat, akik felzarándokoltak a sárközújlaki Szőlőhegyre, hogy részt vegyenek az idei hegyi prédikáción. A sárközújlakiak és vendégeik több irányból, meredek utakon közelítették meg ifj. Kurpé Miklós hegyi házát, ugyanis ebben az évben a Sárközújlaki Református Egyházközség gondnoka látta vendégül a hegyi prédikáció résztvevőit.

Nagy Erika református lelkipásztor Lukács evangéliumának 19. részét választotta alapigéül. A szőlőtőke és a szőlővessző, azaz Jézus és az ember kapcsolata jó példa arra, hogy érzékeltesse Jézusnak az emberekhez való kötődését, a Jézushoz való kapcsolat fontosságát. Az új bor ünnepe arra emlékeztet, hogy van miért hálát adni. Isten, amikor kiűzte az embert Édenből, úgy bűntette őt, hogy fájdalommal keresse meg majd a kenyerét. Mégis, minden évben megáldja az ember keze munkáját és bő terméssel ajándékozza meg.

A termésért való hálaadáskor az ételért és az italért mondunk köszönetet, de eszünkbe jut az is, amikor Isten az Édenben azt mondta az első emberpárnak, hogy sokasodjanak és szaporodjanak, töltsék be a földet és vigyázzanak arra, amit a Teremtő alkotott számukra. Ma már az ember sokat akar — figyelmeztetett az igehirdető —, mérgezi a földet, hogy az többet teremjen, ezáltal mérgezi önmagát is, és még mindig nem döbben rá, hogy bár többet dolgozik, mégis egyre kevesebb a gyümölcs, egyre kevesebb eredménye van a munkájának. Nagy Erika lelkipásztor a bibliai Zákeus példáját hozta fel, aki minél többet akart, minél gazdagabb lett, annál nagyobb volt lelkében az űr. Az ember igazi célja az kellene legyen, hogy az anyagi gyarapodásnál fontosabb legyen a lélek gazdagodása. Éppen ezért, amikor hálát adunk a termésért, nem kell beérni azzal, hogy ott vagyunk az istentiszteleten és elmondunk egy imát, hanem a hálaadás öröme meg kell látsszon az életünkben is. Hogy amíg a munkával vagyunk elfoglalva, ne vesszen el az érték, hanem erősödjön bennünk a lélek, szebbé váljon családi és közösségi életünk. Szembe kell nézni önmagunkkal, és ismerjük fel: azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa azt, aki elveszett.

Istentisztelet után a Kurpé család szeretetvendégségre hívta a résztvevőket, ezt követően a helyiek vendégeikkel együtt vonultak el, hogy együtt töltsék a délutánt.

 

Elek György