Belföld

Háztartási gépek roncsprogramja

2020.12.14 - 07:53

Az idei évben is elindul a háztartási gépek roncsprogramja. Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter elmondta, hogy a program legfőbb célja elősegíteni azt, hogy a régi típusú háztartási eszközöket energiatakarékosakra cserélje a lakosság. A programot legelőször 2018-ban hirdették meg, és mostanra a duplájára nőtt a költségvetése. Így ebben az évben a kezdeményezés büdzséje 40 millió lejre becsülhető. „Minden román állampolgár kilenc termékkategóriából válogathat. Van néhány újdonságnak számító elem is ebben a programban, és úgy gondoltuk, hogy az ünnepekre való ajándékvásárlás növelheti a program iránti érdeklődést és annak hatékonyságát. Teljes költségvetésünk 40 millió lej, ami a duplája a program 2018-as indulásakor rendelkezésre álló összegnek. Becsléseink szerint több mint 100 000 állampolgár élhet majd ezzel a lehetőséggel” — fogalmazott a tárcavezető.

A program a megvásárolt termékek árának maximum 50%-át fedezi, online vásárlási utalványok (voucher) formájában. Újdonság, hogy az elmúlt évekhez képest az idei évben a program négy új termékre is kiterjed: porszívók, ruhaszárító gépek, táblagépek és laptopok. A támogatások összege a következő: laptopokra 500 lej, 400 lej mosogatóképekre, légkondicionáló berendezésekre (beleértve a hordozhatókat is), hűtőszekrényekre-fagyasztókra, televíziókra és ruhaszárító gépekre, 300 lej mosógépekre és táblagépekre, illetve 200 lej porszívókra. A tárcavezető kihangsúlyozta, hogy az utalványokat elektronikus formában állítják ki. Az utalványokat a Környezetvédelmi Alap honlapján, az electrocasnice.afm.ro linken igényelhetik az érdeklődők, személyes adataik megadásával és a kiválasztott termék megjelölésével. Az elektronikus utalványok mind az erre szakosodott üzletekben, mind azok weboldalán felhasználhatók, a kibocsátásuktól számított maximum 15 napon belül. Amennyiben nem használják fel kedvezményüket a megadott időintervallumon belül, az automatikusan visszakerül az alapba, és más felhasználó számára válik hozzáférhetővé. Termékkategóriánként egy-egy utalvány igényelhető. Egy igénylő több utalványt is kaphat, de mindegyiket más kategóriájú háztartási gép vásárlására kell felhasználnia. A vásárló azzal a feltétellel juthat hozzá az új eszközéhez, amennyiben lead egy ugyanolyan régit. E szabály alól kivétel: a ruhaszárító gép és a mosogatógép, ezek helyett bármilyen más háztartási gépet elfogadnak. A laptopok és táblagépek esetében azt tűzték ki célul, hogy a régi számítógépeket kivonják a forgalomból, ezeket szintén elfogadják cserébe.

A háztartási gépek roncsprogramja az előző évben is nagy sikernek örvendett. 2019-ben 40 millió lej értékű utalványt használtak fel a vásárlók. 49 118 kérést hagytak jóvá, 89 193 utalványt bocsátottak ki, és több mint 60 ezer régi vagy elavult háztartási gépet cseréltek újra.

Kallós András

Fotó: playtech.ro

Ajánljuk még a témában:

Belföld

A háztartási gépek roncsprogramja keretében már nem lehet televíziókészüléket vásárolni

Többé nem lehet televíziót beszerezni a háztartási gépek idei roncsprogramja keretében. A másik nagy változás, hogy a vásárlási utalványokat (voucher) az eddigi 14 nap helyett ezentúl csak 7 napon át lehet felhasználni - derül ki a környezetvédelmi, víz- és erdőügyi minisztérium honlapján közzétett tájékoztatásból.
Belföld

Tánczos Barna: február 4-én rajtol a Roncsautó-program

Idén február 4-én, az úgynevezett zöldpénteken rajtol a Roncsautó-program - jelentette be egy csütörtöki sajtótájékoztatón Tánczos Barna.
Belföld

Mindössze egy perc alatt kimerült a háztartási gépek roncsprogramjának harmadik téli szakaszára szánt keret

Mindössze egy perc alatt kimerült pénteken a háztartási gépek roncsprogramja téli kiadásának harmadik szakaszára szánt pénzkeret - tájékoztatott a környezetvédelmi minisztérium.