A Szatmári Törvényszék Melletti Ügyészség ügyészei tartottak házkutatást csütörtökön Dorel Coica szatmárnémeti polgármester lakásán, valamint orvosi rendelőiben is, a vagyonnyilatkozatával kapcsolatban.
Az ügyészég munkatársai az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) megbízásából indítottak vizsgálatot és tartottak csütörtök délelőtt házkutatást Dorel Coica otthonában, polgármesteri irodájában és orvosi rendelőiben is. „Egy egyszerű, vagyonnyilatkozatom módosításával kapcsolatos ellenőrzésről van szó” — magyarázta szerkesztőségünk munkatársának teljes nyugalommal a háza ajtaján kilépő polgármester csütörtök délben, s a nap folyamán szavait egy hivatalos közleményben is megerősítette. Az ügyben egyébként ez az egyetlen hivatalos közlemény, az ügyészég sajtószóvivőjét ugyanis telefonon nem lehetett elérni, és írásos közleményt nem bocsátott nyilvánosságra.
A polgármester elmondása és közleménye szerint a SCM Dr. Coica egy olyan vállalkozás, amelyet megalapításkor az ő személyi számával jegyeztek be az adóhivatalban és amelynek adminisztrátora volt 2012-ig, majd polgármesterré választását követően felfüggesztette magát az adminisztrátori tisztségből. „Ennek következtében úgy gondoltam, hogy a vállalkozás bevételei már nem az én vagyonomat gyarapítják, hiszen már semmiféle funkciót nem töltök be ott, s ezeket a bevételeket értelemszerűen nem tüntettem fel vagyonnyilatkozataimban. Idén márciusban azonban a Szatmár Megyei Pénzügyi Igazgatóság felfigyelt rá, hogy a vállalkozás az én személyi számom alatt van bejegyezve, ezért a cég bevételeinek szerepelniük kellene a vagyonbevallásaimban. Abban a pillanatban jeleztem ezt az ANI felé, mellékelve a 2011, 2012, 2013 és 2014-es vagyonbevallásaim kiegészítéseit és ennek nyomán került sor most a nyilatkozataim hitelességének vizsgálatára.”