A szervezet közleményében rámutat, hogy hét hónap telt el a járvány kitörése óta, és a jelenlegi helyzet aggodalomra ad okot. „A hatóságoknak meg kell érteniük, hogy a járvány kezelése nem papíron és nem a tévében történik, figyelmen kívül hagyva azoknak a véleményét, akik nap mint nap kapcsolatba kerülnek a betegekkel. (…) Határozottan kérjük a hatóságoktól, hogy haladéktalanul kezdeményezzenek egyeztetéseket a SNMF-vel a helyzet helyes és hatékony kezelése érdekében. Többek között ezeknek az egyeztetéseknek a hiánya vezetett a jelenlegi járványhelyzethez” — áll a közleményben. Ebben rámutatnak, hogy a szükségállapot bevezetése óta eltelt hét hónapos időszaknak elegendőnek kellett volna lennie ahhoz, hogy a hatóságok megértsék, mik a betegek szükségletei, és mit kellene tenniük az állami intézményeknek ahhoz, hogy ezeket minél nagyobb mértékben kielégítsék.
A családorvosok emlékeztetnek, hogy március 15-én, amikor bevezették a szükségállapotot Romániában, gyakorlatilag bezárták a kórházakat a COVID-19-től eltérő betegségekben szenvedők előtt, ideiglenesen bezártak a járóbeteg-szakrendelők, így az addig a kórházak által ellátott esetek is a családorvosokhoz kerültek. Emellett a családorvosokra hárult néhány olyan feladat is, amely „újdonságnak számít általában az orvosi szakma és a családorvosi szakma számára is” — áll még a közleményben.
A családorvosok egyébként egy második közleményt is kiadtak vasárnap este, melyben Virgil Guran, Ludovic Orban miniszterelnök tanácsosának azonnali lemondását és nyilvános bocsánatkérését követelik. Guran ugyanis egy televíziós műsorban a következőt nyilatkozta: „Muszáj cselekedni, máskülönben veszítünk. És muszáj megértenie az egész világnak. Ki akarja meghalni küldeni az orvosokat? (…) Mit tegyünk? Ez olyan, mint a hadseregben, elküldöd a csatába, s közben sajnos meghalnak néhányan közülük.” A nyilatkozat alapja az volt, hogy Nelu Tătaru egészségügyi miniszter bejelentette, hogy a családorvosok odahaza fogják megvizsgálni a tünetmentes koronavírus-fertőzötteket, hogy ezzel is tehermentesítsék az egészségügyi ellátórendszert. Az érvényes szabályozás azt írja elő, hogy a koronavírus-fertőzéssel diagnosztizált személyeknek, akkor is, ha tünetmentesek, értesíteniük kell a háziorvosukat és a közegészségügyi igazgatóságot, majd mentővel egy fertőző osztályra szállítják őket. A veszélyeztetettnek számító, súlyos krónikus betegségekben szenvedő személyeket továbbra is be fogják utalni kórházba, akkor is, ha nem mutatnak koronavírus-fertőzésre utaló tüneteket. Azokat, akik nem minősülnek veszélyeztetettnek, de vannak enyhe tüneteik, odahaza fogják kezelni, a háziorvosuk felügyelete mellett.
A SNMF szerint Virgil Guran tanácsos kijelentése cinikus és felelőtlen, hiszen a katonák felfegyverkezve mennek a háborúba, nem úgy, mint a családorvosok, üres kézzel. A szakemberek iránti tisztelet, a páciensek iránti empátia hiányában nem kellene semmilyen közhivatali tisztséget betöltsön — mondják a családorvosok Guranról, míg az otthoni ellátással kapcsolatban megjegyzik: a háziorvosok nem rendelkeznek olyan járművekkel, melyeket könnyen lehet fertőtleníteni, sem megfelelő védőfelszereléssel, ugyanakkor lehetőségük sem lenne ezeket a védőfelszereléseket biztonságos módon felölteni és levenni.
Bumbuluţ Krisztina