Nincs végleges megegyezés Zsiga Ervin és a Liga 3 hatodik csoportjában levő Fortuna Brazi együttes vezetősége között, a szatmárnémeti labdarúgó nem kötelezte el magát a Prahova megyei együttesnél.
A liga2.ro hírportál ugyanis az elmúlt napokban tényként tálalta, hogy az Olimpia FC egykori középpályása és házi gólkirálya a következő idényt a Fortuna mezében kezdi. Viszont a prahovai csapat másodosztályos reményei elszálltak, így Zsiga sem maradna egy harmadosztályos együttesnél.
Megkeresésükre Zsiga elmondta, több hazai és külföldi ajánlata van, de a másodosztályba feljutott Olimpia FC vezetői is megkeresték már. „A szívem haza húz. Sokan üzentek, hogy hazavárnak az Olimpiához, és ez nagyon jól esik” – mondta a labdarúgó, aki még nem döntött, hogy hol folytatja pályafutását.
Zsiga Ervin a 2011/13-as idény végén a FC Vasluihoz szerződött, viszont nem kapott sok játéklehetőséget az élvonalbeli együttesnél. Megsérült, majd felbontotta szerződését a moldovaiakkal. Szabadon igazolható, így érthető, hogy sok csapat szeretné megszerezni játékoskeretében a „szatmári Cristiano Ronaldót”.