Vidék

Hazatérés napja és falunapok Szilágypérban

2013.07.22 - 10:00

Hazatérés napját szerveztek vasárnap Szilágypérban — a református templomban tartott ünnepi istentiszteleten körülbelül 250-en vettek részt, akiknek körülbelül fele volt elszármazott.

Amint Szabó Sándor helybéli lelkésztől — aki tavaly november óta szolgál a községben — megtudtuk, azért döntött úgy, hogy megpróbálja legalább egy napra hazahívni az elszármazott szilágypérieket, mivel a családlátogatások alkalmával azt tapasztalta, hogy nagyon sokan elköltöztek, a közösség lelkületének pedig jót tenne, ha időnként találkozhatnának. Mint elmondta, kitűnő volt a hangulat, és úgy érzi, a rendezvény elérte célját: sikerült szorosabbra fűzni a kapcsolatot a közösség még helyben élő, illetve elszármazott tagjai között. A községben egyébként 2000-ben próbálkoztak hasonló kezdeményezéssel, azonban nem sikerült hagyománnyá tenni. Szabó Sándor azonban elmondta: úgy véli, szükséges minden évben tartani egy olyan napot, ami a szülőföldről és a közösségről szól. Hozzátette: úgy az elszármazottak, mint az itthon maradottak részéről megfogalmazódott az igény a folytatásra. Az elkövetkezőkben viszont — ellentétben az idei évvel — nem a községnappal egyszerre tartják majd, mivel a hangulaton érződött, hogy kell egy teljes nap ahhoz, hogy mindent kibeszéljenek a találkozók, hogy a közösségi érzés újjászülessen. A rendezvénysorozat délelőtt 10 órától kezdődött — régi szilágypéri fotókat, elsősorban közösségi alkalmakról készült felvételeket vetítettek a református templom oldalára, majd istentiszteletet tartottak. A helybéli asszonyok 900 darab töltött káposztával, házi kenyérrel és kaláccsal készültek, így bőséges és finom volt a felhozatal a szeretetvendégségen. A helybéli gyülekezet számára ez egyébként kettős ünnep volt, szintén tegnap fogadhattak egy hollandiai csoportot, mely a gyermekbibliahét rendezvényeibe kapcsolódik majd be. Délután és este az ünneplők csatlakozhattak a falunapok mulatozóihoz. Az est fénypontja a margittai Compakt együttes koncertje volt, melyet szabadtéri bál követett.