Hazatérésre és emlékezésre hívta 2012. augusztus 12-én, vasárnap déli 1 órakor a szekeresi szórványgyülekezet ékesen szóló kis harangja Istennek eme sok küzdelmet megért, a nagyvilágban szétszórt kicsiny nyáját.

A harang hívó szavát tovább adták dombok, hegyek, völgyek, és megérintették a környező városokban, sőt az országhatárokon kívül letelepedett egykori szekeresi egyháztagokat, akik örömmel és hálaadással tértek vissza a szülőfaluba, és ünnepeltek együtt az itthon maradtakkal. Az ünneplés alapja az emlékezés volt, ugyanis éppen 70 évvel ezelőtt, 1942-ben alakult meg ez a kis gyülekezet. Az akkori Magyar Állam 500 holdnyi föld eladását hirdette meg, és ennek megvételére vállalkozott 18 sarmasági család, akik odahagyva a szülőföldet, összesen 91-en, javaikat szekerekre téve érkeztek meg, az akkor még igencsak puszta helyre. Kezdetben csupán egy régi cselédlakás és néhány fészer volt az otthonuk. Az ide érkezők hittel a szívükben munkához láttak, és sokan már abban az évben felépítették aprócska házaikat. A kezdetekkor szabadtéri istentiszteleteket tartottak, majd 1956-ban megtörtént a templom alapkőletétele is. A templom felszentelésére 1958-ban került sor. Ekkorra már 132 lélek alkotta a gyülekezetet.

Az 1960-as években több mint 250-re duzzadt a gyülekezet lélekszáma. Új, szép házakat építettek, iskola épült az itt élő I—IV. osztályos korú gyermekek számára. Az 1970-es években, sajnos, itt is bekövetkezett az elvándorlás, legtöbben a környező városokban, Nagykárolyban, Szatmáron, Nagybányán telepedtek le, majd a '89-es változások környékén sokan Magyarországon leltek új hazára. Jelenleg csupán 63 egyháztagunk van az egyházközségben. Híveink felkészültek az ünneplésre. Az utóbbi időben részint saját alapból, illetve a Szatmár Megyei Tanács, az egyházmegye, a községi tanács és idegenbe szakadt atyánkfiai segítségével sok szép munkát tudtunk elvégezni. A templomba laminált padlózat került, megújult a templom mennyezete, a régi ablakokat műanyag nyílászárókra cseréltük. Dari János volt gondnok adományaként a sarmasági Bai Zsigmond szószékkoronát készített. A főbejárat elé portikust építettünk. A magyarországi Süttőn élő elszármazott testvérünk, Szász Károly jóvoltából faragott kaput készítettek és állítottak fel az ünnepség előtt, melyet a süttői római katolikus Engelbrecht István faragott ki. A kapu benti oldalán két tábla örökíti meg a 18 családfő nevét, akik, mint az egykori pátriárkák, 1942-ben útra keltek, és Isten segítségével otthont alapítottak, ahogy ők nevezték: Újsarmaság, majd később Szekeres néven. Elkészült az emléktábla is, melyet Szabó Béla érszakácsi mester faragott ki, szintén Szász Károly adományaként, rajta két évszám, 1942 — 2012, középen kenyér és kehely motívummal, fölötte pedig az idézet a 90-ik Zsoltárból: „A mi esztendeinknek napjai hetven esztendő...” Az ünnepségre meghívót kaptak az elszármazott, egykori

egyháztagok, a valamikor itt szolgáló lelkészek, tanítók, Érszakácsi és Alsószopor vezetői, de szeretettel vártak a szekeresi egyháztagok minden érdeklődőt a templomi ünnepi istentiszteletre.

Közel 200-an gyűltünk össze az ünneplésre, a hálaadásra. Miután megtörtént az új faragott kapu megáldása, bevonultunk a templomba. A 90-ik Zsoltár 1-4. verse alapján igét hirdetett Nagy Sándor, a Nagykárolyi Református Egyházmegye esperese. Ezek után ünnepi műsor következett, elhangzott néhány ének és szavalat. A meghívott lelkészek köszöntötték a gyülekezetet, vendégeink ajándékokat adtak át a templom részére. Hadd álljon itt annak a 18 családfőnek a neve, családjaik létszámával egyetemben, kiknek köszönhetően 70 év eltelte után ünnepet szentelhettünk: Bai Miklós 6 lélek, Bai Sándor 3 lélek, Balogh Miklós 6 lélek, Dari Mihály 7 lélek, Forgács Mihály 5 lélek, Kása Ferenc 4 lélek, Keresztesi Mihály 6 lélek, Keresztesi Zsigmond 6 lélek, Király Bálint 2 lélek, Király József 4 lélek, Király Zsigmond 4 lélek, Kocsis Ferenc 6 lélek, Sólyom Mihály 3 lélek, Szász Mihály 4 lélek, Széri Ferenc 9 lélek, Széri Miklós 6 lélek, Tóth Bálint 6 lélek, Varga Mihály 4 lélek. Összesen 18 család, 91 lélek. Az akkor érkezők közül még, hála Istennek, heten életben vannak. Az ünnepség az emléktábla leleplezésével és áldással, majd nemzeti imánk eléneklésével zárult.

Az ünnepi istentisztelet után meghívott vendégeinkkel átvonultunk a templom melletti, mára már sajnos üressé vált iskolába, ahol szeretetvendégség keretében adtunk hálát Istennek a találkozásért, az emlékezésért. Mialatt megvendégeltek bennünket, eleredt az eső, majd mire befejeztük, újra szépen kisütött a nap. Gyönyörű szivárvány ragyogta be az eget. Úgy éreztük, 70 év után Isten megújította szövetségét e kis közösséggel, amint egykoron Noéval és háza népével tette, így szólván: „Az én ívemet helyeztetem a felhőkbe, s ez lesz a jele a szövetségnek közöttem és a föld között.” Az emlékezés napján mi is Istennek áldoztunk, és bízom benne, Atyánk mennyei szózata ma sok szívet megérintett: „Ennekutána míg föld lészen, vetés és aratás, hideg és meleg, nyár és tél, nap és éjszaka meg nem szűnnek.” Adja Isten, hogy ez így legyen, nemcsak máshol a nagy gyülekezetekben, hanem itt is, Újsarmaságon, vagy ahogy ma nevezik, Szekeresen.

Az ide érkező 18 családfő közül az egyik egyszerű földműves atyánkfiát igazi költői vénával áldotta meg az Isten. Király Zsigmond 1897-ben született Sarmaságon, és itt halt meg 1961-ben, Szekeresen. Mintegy 200 vers maradt utána kéziratban. Lánya és unokája is az ő verseit szavalták az ünnepen. Talán egy kis kötetre való megjelenhetne nyomtatásban is.

Fülöp János lelkipásztor, Érszakácsi — Szekeres