Házasságkötéskor a házastársak, amikor örök hűséget fogadnak egymásnak, azzal fejezik be az esküt, hogy: „Isten engem úgy segéljen”! — mégis a házasságok több mint fele bomlik fel a túlmodernizált társadalomban, amikor egyre szélesebb körben érvényesül a személyi szabadság, és egyre többen hivatkoznak az egyéni jogok védelmére. Miért ne lenne ez így a politikában is? Miért ne lehetne a politikus is olyan, mint a vándormadár, aki a természet szülte kényszerből, az ősöktől örökölt ösztönből vagy csupán kalandvágyból otthont, hazát cserél? Ne elemezzük most azt, hogy mennyivel boldogabb az a férfi vagy nő, aki harmadszor is kimondja a boldogító igent és az „Isten engem úgy segéljen!”-t, próbáljuk megérteni, mennyire erkölcstelen vagy jellemtelen az a döntés, amikor egy politikus egyik pártból a másikba vándorol. Van olyan parlamenti képviselő, aki két év alatt négy pártnak a soraiban is foglalt már helyet, és mindenhol jól érezte magát. Igazságtalannak tűnt az, hogy amíg a képviselők és a szenátorok váltogathatták politikai nézeteiket, a tanácselnökök, polgármesterek, önkormányzati képviselők nem tehették azt. A politikusok vándorlása alsó és felső szinten is elkezdődött, hogy mennyire megbízhatók ezek a vándorpolitikusok, mennyire lehet számítani rájuk, azt most ne vitassuk, de próbáljuk kitalálni, hogy vajon mit kapnak cserébe az átállásért? Szállóigeszerűen fogalmazva: pénzre, paripára és fegyverre lenne szükségük ahhoz, hogy hadat indítsanak azok ellen, akiket cserbenhagytak. Aki nem lép egyszerre, azt pénzelvonással fenyegetik, aki szót fogad, azt pénzjuttatással hitegetik. Könnyen megtörténhet, hogy sokan beállnak Ponta és Dragnea ernyője alá a mézesmadzag után kapaszkodva, de a forráslehetőségek egyre jobban szűkülnek, a keveset egyre többfelé kell majd osztani, ami előbb-utóbb újabb elégedetlenséget fog kiváltani, és elkezdődhet egy újabb vándorlási hullám. A szűk esztendőkben sokan cserélhetnek majd szívet, társat és pártot anélkül, hogy eszükbe jutna: őket egy közösség bízta meg, hogy képviseljék az érdekeiket. Sokan közülük rátették a kezüket a Bibliára és kimondták az „Isten engem úgy segéljen”-t, de ha kell, kimondják újra és újra, ez már nem meglepő, az viszont elgondolkodtató, hogy még mindig sokan vannak, akik hisznek nekik, és a választásokon rájuk szavaznak.

Elek György