A házasság gyerekkorban dől el, mondhatjuk azt is: a házasságot tanulni kell, bele kell nevelkedni a tudatos szándékú szeretet gyakorlásába. A szülőnek pedagógusnak is kell lennie, hogy megtaníthassa gyermekét a párbeszéd fontosságára, hogy abból, ha majd eljön az idő, tökéletes — vagy majdnem tökéletes — pár-beszéd legyen. A párbeszéd során a beszélgetőpartnerek egymással szembenéznek, a pár-beszéd viszont nem más, mint a lelkek — két tükör — egymáshoz való fordulása.

De ezt akarni kell.

A házasság a személyiségfejlődés időszakában dől el: az őszinteség első pillanatában, amikor a két lélek, a két tükör megmutatja egymásnak a másik oldalát is. Amikor a házastársak nemcsak egymás szemébe, egymás lelkébe tekintenek, hanem megfigyelik egymás árnyékát is. Amikor elválik, hogy képesek-e vállalni egymás árnyékát, egymás gyengeségeit, kimondani akkor is az igazat, ha azzal bántanak.

De ezt akarni kell.

A házasság akkor dől el — az első hetekben vagy csak évek elteltével —, amikor titkokat tartani már bűntudattal jár, amikor már egyik fél sem bizonytalan, amikor megszűnik az ellenőrzés, és egyik fél sem akarja leértékelni magát hatalomgyakorlással, amikor véletlenül sem lépnek át határokat és sohasem gondolnak arra, hogy csak nekik van igazuk.

De ezt akarni kell.

A házasság akkor dől el, amikor a felek nem ismerik társukat kevésbé, mint önmagukat, és nem bosszantja őket, ha a másik fél megtanítja azt, amit csak ő tud egyedül. Megtanítja azt, hogy ő nem más, hanem másmilyen, és ezt tudomásul veszi, ezáltal megszűnik a két ember közötti ellentmondásos valóság, elkezdik egymást kiegészíteni. A két tükörkép elkezd sokban hasonlítani, egymásról alkotnak képet.

De ezt akarni kell.

A házasság akkor dől el — sosem korán és sosem későn —, amikor túl a mesés álmodozáson, nem is gondolnak a „boldogan éltek, míg meg nem haltak” megnyugvásra. Amikor magától értetődő a „holtomiglan holtodiglan” fogadkozás, amikor az örömök mellett együtt vállalják a kudarcokat és a bukásokat is, a hétköznapokban fellelhető őszinte, egyszerű szavakra épülő pár-beszédet.

De ezt akarni kell.

A „veled kiteljesedve” arra szólít — vallják a házasság hete programjainak szervezői —, hogy házasságodban fedezd fel te is a teljességet, hiszen az ember a teljes életre van meghívva. A házasságban úton vagy, és ahogy telnek az évek, az örömteli és fájdalmas tapasztalatok egyre inkább összekötnek. Társak vagyunk, vagytok az örömben, egymás támogatásában, az egymásért való felelősségvállalásban, a közösen viselt terhekben, egymás jó tulajdonságainak kibontakoztatásában, magunk és társunk gyengéinek elfogadásában.

Mikor lesz boldog a házasság? Ha akarjuk.

Elek György