Sport

Hazai pályán kaptak ki az ifik

2016.04.13 - 14:22

Nem sikerült áthozni a kolozsvári jó játékot a Szatmárnémeti FC Olimpia ifijeinek, és a 19 éven aluliak élvonalbeli bajnokságának számító U19-es Liga Elitelor Nyugati csoportjának szerdai mérkőzésén Ioan Dragomir edző legénysége kikapott hazai pályán 2–0-ra. 

Mint arról beszámoltunk, az U19-es együttes hétvégén 2–1-re győzött a széria éllovasának, az Universitatea otthonában, a szerdai, hétközi fordulóban pedig a csoport harmadik helyén tanyázó Kolozsvári Ardealul volt az ellenfél a mikolai pályán. Az első félidőben remekeltek a sárga-kékek, de nem sikerült bevenni Potcoavă kapuját. A második félidőre döntetlenre rendezkedett be „Lulu” Dragomir csapata, az edző ugyanis lehozta a vendégkapura legveszélyesebb játékosait, Bîgiut és Kanaloșt. A védekező felfogás okozta a csapat versztét, ugyanis magára húzva az ellenfelet, a kolozsváriak mezőnyfölénye konkretizálódott: Drăghici a 48. és a 85. percben eredményes volt, de a különbség nagyobb is lehetett volna. Toduț azonban remek napot fogott ki a kapuba, és többször is nagyot védett. Igaz, Drăghici gólja előtt az Olimpia előtt is volt egy egyenlítési lehetőség, de Ștef ziccerből a kapu mellé fejelt.

Szombaton a szatmári csapat ismét Kolozsvárra utazik, ahol a negyedik helyen tanyázó FC Viitorul Mihai Georgescu lesz az ellenfél. Kolozsvárnak egyébként ez a három csapata van az elitligában, és a táblázat első négy helyét foglalják el (a 2. pozíciót a Temesvári ACS Poli foglalja el).

Az Olimpia kezdőcsapata

Toduţ – Pop R., Lippai, Opriş, Soproni, Ştef, Nemeş, Toma, Csorvási, Kanaloș, Bîgiu. Cserék: Goţ, Robotin, Hoffer, Voneț, Unlu, Kerezsi, Krisztián.

Fotó: Florin Mureșan