Szatmárnémeti

Hazafias versek diákok előadásában

2017.03.12 - 18:10

Balázs Dániel és Pfeifer Melany, a Hazafias Versek Versmondó Versenye győztesei mondanak verset március 15-én Szatmárnémetiben, a Petőfi-szobornál megrendezésre kerülő megemlékezésen.

A LiterArt Magyartanári Egyesület, a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés (MIK) és a Szatmárnémeti Református Gimnázium szombaton hatodik alkalommal szervezte meg a Hazafias Versek Versmondó Versenyét. A verseny két kategóriában — V–VIII. osztályosok és IX–XII. osztályosok — zajlott. Jónás Bernadett, a MIK elnökségi tagja elmondta, hogy ezzel a rendezvénnyel a magyar történelem egyik legnevezetesebb eseménye előtt tisztelegnek. Az ünnep akkor lesz igaz, ha a ma élők átérzik az akkor történteket, és méltó utódai lesznek a '48-as forradalmároknak és szabadságharcosoknak. Ez az ünnep évről évre az újrakezdés, a cselekvésvágy, a nemzeti összetartozás megvalósításának lehetőségét is magában hordozza. Gál Gyöngyi, a LiterArt elnöke kifejtette, hogy a hatodik alkalommal megrendezett versünnep méltó készülődés március 15-re, hiszen ünneplőbe (többen népviseletbe) öltözött fiatalok mondják el az erre az alkalomra megtanult verseket.

A zsűri döntése alapján a következő eredmények születtek: az V–VIII. osztályosok kategóriájában: 1. díj: Balázs Dániel, 2. díj: Kánya Réka, 3. díj: Varga Bianka, dicséretet kapott Czumbil Márk. A IX–XII. osztályosok kategóriájában: 1. díj: Pfeifer Melany, 2. díj: Scheitli Krisztina, 3. díj: Besenyődi Judit, dicséretben részesült Katona Réka.

Március 15-én Szatmárnémetiben, a Petőfi Sándor-szobornál 17 órától kezdődő ünnepi műsoron Balázs Dániel (Avram Iancu Általános Iskola, V. osztály, felkészítő tanár Gál Eszter) Petőfi Sándor Mit csinálsz, mit varrogatsz ott? című versét, Pfeifer Melany (a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum X. osztályos diákja, negyedik alkalommal nyerte meg a versenyt, felkészítő tanára Heinrich Andrea) Jókai Anna Ima Magyarországért című versét mondja el.

Az eredményhirdetéskor Elek György publicista, a zsűri tagja értékelte a versenyt. Javaslatot tett a szervezők felé, hogy módosítsanak a versenykiíráson, ugyanis a verseny egy bizonyos szabály szerint zajlik, viszont mindkét kategóriában a legjobb eredményt elérő versenyző mondja el a versét a március 15-i ünnepségen, holott nem mindig a legjobb szavaló verse a legalkalmasabb arra, hogy része legyen a műsornak. A másik észrevétele az volt, hogy néhány vers évről évre elhangzik. Elek György szerint kellene már tanuljunk annyit a múlt hibáiból, hogy azokra építve nem folyton a múltat siratjuk, hanem előre tekintünk, mert a mai fiatalok életét csak ők maguk tehetik szebbé és jobbá.