„Minden Dakarnak a céljában lenni nagyon jó érzés. Teljesítettem azt, amit kitűztem magamnak, ennek nagyon örülök. Tavaly, az év második felében még áldoni sem mertem volna, hogy egyáltalán rajthoz állhatok a 2021-es Dakaron. Most itt vagyok a célban, egy nagyon jó eredménnyel, hiszen csak az volt a célom, hogy befejezzem az idei versenyt. Ez egy bónusz, hogy Malle Motoban és a maraton kategóriában is második lettem. Szerencsére egy tiszta versenyem volt, hiszen a műtött lábamat is kímélnem kellett” – mondta az Autonet Motorcycle Team motorosa, aki összetettben a 23. helyen zárt.
A Malle Moto kategória legjobb három motorosát péntek késő este hívták pódiumra Dzsiddában, hogy díjazzák őket. Ezt követően Mani csomagolt, és szombaton már repült haza. Az országos járványügyi hatóságok lefrissebb listáján Szaúd-Arábia nem szerepel a sárga besorolású országok listáján, ezért a szatmári versenyzőnek nem kellett karanténba vonulnia, vasárnap már családjával lehetett, és odahaza pihenhette ki az elmúlt hetek fáradalmait.
Pesek Attila