Május 21-én a Szatmár Megyei Törvényszék melletti Ügyészség ügyésze lezárta a nyomozást, és elrendelte két, előzetes letartóztatásban lévő vádlott – egy 70 éves, illetve egy 41 éves férfi – bíróság elé állítását több rendbeli nemi erőszak, szexuális zaklatás és kiskorúak szexuális megrontása miatt — tájékoztatja a közvéleményt portálunkhoz eljuttatott közleményében az ügyészség.
A bűncselekmények elkövetése során a vádlottak kihasználták a kiskorú lányok nehéz anyagi helyzetét, valamint az egymás közötti baráti kapcsolataikat. Pénzt, kisebb értékű ajándékokat, ételt és italt adtak nekik szexuális szolgáltatásokért, illetve azért, hogy más kiskorúakat is beszervezzenek. A közösségben emiatt a vádlottak arról váltak ismertté, hogy jelentős összegeket hajlandók fizetni kiskorúakkal folytatott szexuális aktusokért.
A nyomozás során megállapítást nyert, hogy a vádlottak több mint hat hónapon keresztül ismételten létesítettek szexuális kapcsolatot a hátrányos helyzetű, nehéz anyagi körülmények között élő, 11 és 15 év közötti kiskorú sértettekkel.
A 41 éves vádlott – aki az érszakácsi önkormányzat közalkalmazottja – esetében megállapították, hogy 2025 novemberétől kezdődően, a sértettek kiszolgáltatott helyzetét kihasználva, különböző időpontokban szexuális cselekményeket folytatott 11, 12 és 14 éves lánygyermekekkel. Ezen szexuális cselekmények egy része más kiskorú lányok jelenlétében történt.
A 70 éves vádlott esetében szintén megállapították, hogy 2025 decemberétől kezdődően, a sértettek kiszolgáltatott helyzetét kihasználva, különböző időpontokban szexuális cselekményeket folytatott 11, 12 és 15 éves lánygyermekekkel.
A nyomozás során az is kiderült, hogy a vádlottak közösségi oldalakon keresztül vették fel a kapcsolatot a kiskorúakkal, pornográf tartalmú képeket küldtek nekik, és erősen obszcén nyelvezetet használtak. A szexuális kapcsolatokra a vádlottak otthonában, Érszakácsi és Tasnád településeken, illetve általuk birtokolt eldugott helyszíneken került sor.
A vádiratot az ügy irataival együtt a Nagykárolyi Bírósághoz továbbították elbírálás céljából. A nyomozás során vagyonbiztosítási intézkedéseket is elrendeltek a vádlottak vagyonára vonatkozóan.
A büntetőeljárást a Szatmár Megyei Törvényszék melletti ügyészség folytatta le a Tasnádi 6-os számú vidéki rendőrségi osztály nyomozó hatóságainak támogatásával.
Az ügyészség hangsúlyozza, hogy a nyomozás során végzett eljárási cselekményeket a büntetőeljárási törvény szabályozza, céljuk a bizonyítékok összegyűjtése az eljárási jogok és garanciák, valamint az ártatlanság vélelmének tiszteletben tartásával, és ezek semmilyen körülmények között nem sérthetik az ártatlanság vélelmének elvét.
Ugyanakkor, figyelembe véve a vizsgált bűncselekmények jellegét és az áldozatok életkorát, kiemelik a körültekintő és kiegyensúlyozott mediatizálás szükségességét, biztosítva a sértettek védelméhez és magánélethez való jog, valamint a közvélemény tájékoztatáshoz való joga közötti megfelelő egyensúlyt.
Szabó Kinga Mária