Hosszú ideje veszélyeztetik a hazai mezőgazdasággal foglalkozók létét az egyre nagyobb ütemben szaporodó élelmiszeriüzlet-láncok. Nagyon sok helyi mezőgazdasági vállalkozó jelentett és jelent csődöt, mert nem tudják eladni a termékeiket.

Országos szinten állítólag komoly erőfeszítéseket tesznek azért, hogy piachoz jussanak a hazai gazdák által megtermelt termékek, a hús- és tejkészítmények, zöldségek, gyümölcsök. A nagy áruházláncokat próbálják kényszeríteni arra, hogy a polcaikon lévő áru legalább fele az országban készült legyen. A kereskedők ezt nem akarják, azzal érvelnek, Románia nem tud megfelelő mennyiségű és minőségű élelmiszert előállítani, ezért van szükségük az import termékekre. Nem vagyunk hivatottak eldönteni, kinek van igaza, mint sok esetben, az igazság valahol középen van. A piacokon lévő termékek hetven százaléka külföldről származik, csupán kis része jön a hazai termelőktől. Sok idegen terméknek nincs íze, zamata, viszont tovább elállnak, és fennáll annak a veszélye is, hogy a megengedettnél nagyobb mennyiségben tartalmaznak vegyszereket. Jelenleg a piacokon az asztalfoglalásnál nem részesülnek semmiféle előnyben a helyi termelők, és könnyen megszerzik az őstermelői igazolványt azok is, akik nem termesztenek semmit, hanem külföldről behozott termékeket forgalmaznak viszonteladókként.

Ha végigsétálunk Szatmár megye élelmiszerpiacain, azt tapasztaljuk, hogy sokan elmennek a helyi gazdák termékei mellett, inkább a szebben csomagolt, de ki tudja, milyen minőségű külföldi árut veszik meg. Ha megkérdezzük őket, hogy miért, a válasz rövid és egyszerű: ezt szereti a gyerek és az unoka. Ez pedig nemcsak a fiatalabb korosztályra jellemző, hanem az idősebbekre is. Ma már falun is nagyon sokan az üzletből vásárolják a tejtermékeket, a tojást, valamint a húsféléket. Azon falusiak jó része, akik próbálkoztak mezőgazdaságból megélni, és saját pénzt fektettek be vagy pályázati úton végeztek fejlesztéseket, már csődöt jelentett, a másik részük a csőd szélén áll, mert képtelenek értékesíteni termékeiket. Nem kell az a sertés-, marha- és csirkehús, amelyik nem tápon nevelkedett és nem tartalmaz nagy mennyiségű vegyszereket, mert nem annyira mutatós és szépen csomagolt, mint az, ami az áruházakban kapható.

Tegnap a szatmárnémeti 1-es számú élelmiszerpiacon sokan panaszkodtak, hogy újabb tőrdöfés éri a szatmári termelőket azzal, hogy a Golescu híd lábánál, a nagypiac és a Szamos piac között beindul a Lidl-áruház. A zöldség-, gyümölcs- és tejtermelők szerint a korábban megnyílt nagy áruházak is elvonták a piaci vásárlókat, az utóbbi időben nagyon sok termelő dobja be a törölközőt. Az igazi őstermelők amúgy is számtalan kihívással kell megküzdjenek. Az élelmiszerpiacokon a piacokat működtetők nem tesznek különbséget az őstermelők és a viszonteladók között, sőt, a viszonteladók sok esetben előnyökben részesülnek (jobb helyeket kapnak, nem igazán ellenőrzik őket).

Újra és újra felvetődik a kérdés: mit kellene tenni az őstermelők segítéséért? Senkit nem lehet arra kényszeríteni, hogy kiskertben termesztett, vegyszermentes, egészséges zöldséget és gyümölcsöt valamint természetes füvet legelő tehén tejét fogyassza. Azok számára, akik az import élelmiszereket kedvelik, hiába teszik a bevásárlóközpontokba a legláthatóbb polcra a helyi terméket, úgysem fogják azt választani. A helyi termesztők úgy vélik, hogy képesek lennének feltölteni a bevásárlóközpontokat zöldségekkel, gyümölcsökkel, hús- és tejtermékekkel, ha lenne egy előre kidolgozott terv. Ebben az esetben a gazdák nem vetnének olyan kultúrákat, amelyekre nincs igény, hanem arra állnának rá, amire lenne megkötött szerződésük. A német tulajdonban lévő üzletláncoknak ez nem érdekük, hiszen nekik a német gazdákat kell segíteniük. A román kormány és a parlament hoz néha a helyiek számára előnyösnek tűnő jogszabályokat, de mindig vannak kiskapuk, amelyek lehetőséget teremtenek a jogszabályok be nem tartására.

Elek György