A napokban érkezett meg a frissen beszerzett két traktor, amelyek egyike markolórésszel van ellátva, míg a másik egy sószórót és egy hókotró-szerkezetet is tartalmaz, így könnyítve meg a téli időszakban a lakónegyedekben található utcák tisztítását. Ezeken kívül az önkormányzat vásárolt még az önkormányzat egy gally-aprítót, illetve két utánfutót.
„Az volt a fő célunk ezeknek az eszközöknek a megvásárlásával, hogy a közterület-fenntartó keretében dolgozók munkáját megkönnyítsük és hatékonyabbá tegyük. Reméljük, hogy mindez hozzájárul majd ahhoz is, hogy városunk tisztább legyen”- mondta Kovács Jenő polgármester.
Ugyanennek a közbeszerzésnek az eredményeképpen, a helyi önkormányzat parkolóórákat is vásárol, amelyek a köztéri fizetős parkolási rendszert teszik majd lehetővé.
A 2,15 millió lejes beruházás abból a 25,36 millió lejes hitelből valósult meg, amit a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal vett fel.
Hírszerkesztő