Nagykároly

Határtalanul: Ünnepelt a nagykárolyi magyar ajkú görögkatolikus közösség

(Fotók: Nagyváradi Görögkatolikus Püspökség)
2023.06.27 - 18:01
Aprólékos munkával kívül-belül megszépült a nagykárolyi magyar ajkú görögkatolikus Szent Mihály és Gábriel arkangyal tiszteletére felszentelt templom — a csaknem 17 éven át tartó munkálatok lezárásáért ünnepi szent liturgián adott hálát a közösség. A felszentelés szertartását Virgil Bercea nagyváradi görögkatolikus püspök és Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita vezette.

Több mint másfél évtizede várta már a nagykárolyi magyar ajkú görögkatolikus közösség azt a pillanatot, amelynek vasárnap, júniu 25-én örvendhettek, s adtak hálát a Szent Mihály és Gábriel arkangyal tiszteletére felszentelt templom teljes megújulásáért — a Virgil Bercea nagyváradi görögkatolikus püspök és Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita vezette szertartáson együtt örvendtek és ünnepeltek a helyiekkel a Debrecenből, Nagyváradról, Szatmárnémetiből, Nagypeleskéről érkezett görögkatolikusok is, Kiss András a Hierotheosz Egyesület operatív igazgatója, valamint helyi, megyei és magyarországi közméltóságok.

hirek/2023/junius/nk-gorogkatolikus/2.jpg

A szertartás ünnepi körmenettel kezdődött az oltárban elhelyezett ereklyével a középpontban, majd megszentelték az oltárt, a templom falait és a frissen restaurált ikonosztázt, amelynek XIX. században készült képeit tavaly késő ősszel a Károlyi-kastélyban állították ki, amíg foglalókereteik felújítása befejeződött.

A szent liturgia végén Bercea püspök Vadas Krisztián parókus atyát a papi mellkereszt viselésére hatalmazta fel „a lelki-missziós tevékenység és az egyház iránti odaadás elismeréseként”. 

A templom  története 

E templomot Isten kegyelméből Mikithovits Simon parókus szolgálata idején 1736 - 1739 között építtette a Károlyi grófi család szolgálatában álló kormányzó, Rácz Demeter (1706-1782), munkácsi származású görögkatolikus nemes, a régi fatemplom helyett a rutén (ruszin) közösség számára. Az uraság címere a gazdagon díszített kegyúri karzat bejárata fölött található. A tornyokra felkerült, az 1739-es évszámmal ellátott díszes kovácsolt vaskeresztek egyikét ma is a templomban őrzik — ez volt a környék első téglatemploma, amelyet Deskó Gergely általános püspöki helynök áldott meg Olsavszky Mihály Mánuel munkácsi püspök (1742-1767) idejében, 1746-ban Urunk mennybemenetele ünnepén, így a templom címünnepe is ez volt a Munkácsi Egyházmegye Sematizmusa szerint is.

hirek/2023/junius/nk-gorogkatolikus/3b.jpg

A templom XVIII. századi díszítményei közé tartoznak a nagy torony keleti falán található négy evangélista stukkóképei, amelyek eredeti ószláv nyelvű feliratait a 2013 - 2014-es felújítás során tárták és újították fel. A görögkereszt alakú főoltár és a baldachin 1838-ból való, faragványait a Munkácsi Egyházmegye szobrásza, Molnár Demeter készítette. Az ikonosztázion Bródi László és felesége Kihán Mária adományaként 1857-ben épült, a klasszicista szószéket a rajta lévő szignó szerint pesti szobrászművészek készítették 1860-ban. Az Urunk mennybemenetelét ábrázoló, vászonra festett oltárkép is a XIX. század közepéről származik, kompozíciója megegyezik a szatmárnémeti római katolikus székesegyház oltárképével. A kupola a négy nagy ünnepet ábrázoló festményét Fenczik Kornél festette 1888-ban. Az előszentély alatt, a templom teljes szélességében egy boltíves tégla kripta is található, ahol feltehetően az ikonosztázt adományozó házaspár teste nyugszik. 

hirek/2023/junius/nk-gorogkatolikus/8.jpg

A templom tetőszerkezete mai formáját a XIX. században nyerte el. Az 1829-es és 1836-os földrengés után a helyreállítás csak a szabadságharc leverését követően, 1850-ben történt meg. 1869-ben a központi torony keresztjét egy viharos szél ledöntötte, a tetőzetet is beszakította, ekkor zsindely helyett bádoggal fedték, és a bádogozást a következő években a többi tornyon is folytattak. 

hirek/2023/junius/nk-gorogkatolikus/9.jpg

VII. Pius pápa az Imposita humilitati Nostrae kezdetű bullájával az egyházközséget 1823. július 9-én a Nagyváradi Egyházmegyéhez csatolta. 1908-ban a hívek kérésére visszacsatolták a Munkácsi Egyházmegyéhez, az eseményt az északi bejárat fölött elhelyezett márványtáblán örökítettek meg. Az új parókus Mitrovich Elek lett, akinek a beiktatása nagy ünnepélyességgel történt.
1912-ben a Hajdúdorogi Egyházmegye megalakulása után, amelynek székhelyére is pályázott az egyházközség, az új püspök joghatósága alá került. 1948-ban a kommunizmus hatalomra kerülésével ortodoxnak nyilvánították, ingatlanait az Ukrán Ortodox Egyház kebelezte be, azonban a szertartás továbbra is magyar nyelven zajlott. A rendszerváltás után 1991-ben a hívek visszatértek eredeti vallásukhoz és a Máramarosi Görögkatolikus Egyházmegye magyar esperességének részeként Pallai Béla személyében újra görögkatolikus papja lett az egyházközségnek. 1999-ben ismét a Nagyváradi Egyházmegyéhez csatolták Virgil Bercea püspöksége idején, aki Zelicskovics Józsefet helyben szentelte pappá és nevezte ki az egyházközség parókusává.

2006-ban kezdődtek a felújítási munkálatok

Az idő elteltével a templom állapota leromlott és szükségessé vált a teljes felújítás. 2006-ban Erdődi Endre parókus és Filip Radu esperessége alatt először németországi támogatásból kezdődtek meg a munkálatok a nagy torony tetőszerkezetének cseréjével és a templom belső burkolatának felszedésével és a belső falak vakolásával.

hirek/2023/junius/nk-gorogkatolikus/41.jpg

Időközben 2007-ben parókus váltás történt, Vadas Krisztián atya kinevezésével. Isten kegyelméből folytatódtak a munkálatok: 2007-ben nyílászárók cseréje, padlófűtés, belső vakolás, festés történt meg. 2008-ban a belső fali stukkók aranyozására és két harang villamosítására került sor. 2009-ben elkezdődött a rézlemez beszerzése a tetőhöz, így 2011-ben a szentély kupolája, 2012-ben a két homlokzati torony újult meg teljesen. 2013 - 2014 a Mária sugara elnevezésű, a magyar-román határon átívelő Európai Uniós projekt keretében a nagytorony is rézlemezt kapott és belül is megújult, valamint megerősítésre kerültek a homlokzati tornyok, teljes külső felújítás történt, új melléképület épült és terméskő járda készült a templom körül. 2021 - 2023 között, a helyreállítás utolsó részében a hívek adományaiból, a magyar kormány 22 millió forintos és a romániai vallásügyi államtitkárság 100 ezer lejes támogatásával felújították a régi téglakerítéseket, külső és belső állagjavításokat végeztek, el valamint Cristina Busuioc szatmárnémeti restaurátor tervei alapján és közreműködésével Bölöni Melinda restaurátor vezetésével a budapesti BF Restaurátor Művész Kft. restaurálta az ikonosztáziont, a két baldachint, az oltárasztalt és a szószéket.

Összeállította:
Szabó Kinga Mária 

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON! 

Határtalanul rovatunk a Culture Plus Egyesülettel partnerségben a Nemzeti Együttműködési Alap-NEA támogatásával valósult meg. 

hirek/2023/november/nea-logo.png
banner/2024/bgah.png