— Szatmár megye egyik legismertebb s legtöbb fiatalt számláló csapata a szatmári MIK, amely minden évben egy előre kidolgozott programterv alapján számos program és rendezvény szervezésén tevékenykedik. Mutassuk be a munkátok! Mesélnél ezekről?
— Nos, idén 23 éves a MIK. Rengeteg eseményt megemlíthetnénk, de ha mondjuk csak az idei évet nézzük, az elmúlt fél évben megszerveztük a Hazafias Versek Versmondó Versenyét például, részt vettünk társszervezőként a március 15-i megemlékezésen, illetve az idén 15 éves Családi Hétvége keretein belül a szervezet tagjainak csapatépítő hétvégét, tevékenységeket szerveztünk, sőt, a szatmáriak jól ismert humoristái, a Szomszédnéni Produkciós Iroda tagjait is meghívtuk Szatmárnémetibe, akik városunkban ünnepelték 20. születésnapjukat — nem is akárhogyan, egy humoresttel készültek a szatmári közönségnek.
— Hogyan vélekednek az idelátogatók, mondjuk a magyarországi társaitok a szatmári kulturális, sport- vagy akár szórakoztató tevékenységekről?
— Pozítivumnak tartják azt, hogy mi, szatmáriak fontosnak érezzük az itteni magyar fiatalság jövőjét s azt, hogy gondolunk rá. Minden találkozáskor próbálunk időt szakítani a közös programok tervezésére, illetve tapasztalatot cserélni, továbbadni, együtt, közösen új élményekkel gazdagodni.
— Hány tagot számláltok most? Hogyan lehet valaki MIK-es?
— Jelenleg a MIK-nek 80 aktív tagja van, akik 14–30 év közöttiek. Azt tapasztaljuk, hogy inkább „szájról szájra” terjed a MIK-hez való csatlakozás hagyománya, viszont a közösségi oldalunkon nagyobb rendezvények előtt mindig hirdetünk egy jelentkezést, ilyenkor online, egy link segítségével tudnak csatlakozni hozzánk.
— Mire vagytok a legbüszkébbek? Hiszen nemcsak külföldi fiatalokkal, de sztárfellépőkkel is dolgoztok, ahogy azt láthattuk.
— A járvány előtt rendkívül aktív volt a szervezet, akkor sikerült kialakítani azokat a kulturális (Hazafias Versek Versmondó Versenye — lélekben közelebb hoz március 15-höz), sport (Partiumi Focikupa — legnagyobb hagyománnyal rendelkező amatőr focitorna) és ifjúsági jellegű (Diáknapok — amelyen több száz diák vesz részt) rendezvényeket, amelyek az évek során hagyománnyá váltak.
Versmondó verseny a MIK szervezésében
A magyar történelem talán legbátrabb napjai előtt tisztelegtek kortárs és klasszikus költők hazafias verseit szavalva azon diákok, akik részt vettek az idén jubiláló Hazafias Versek Versmondó Versenyén szombaton.
Egy évtizeddel ezelőtt fogalmazódott meg a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés (MIK) és a LiterArt Magyartanárok Egyesülete ötlete egy olyan szavalóversenyről, amelyen a versenyző diákok hazafias versekkel tisztelegnek egyrészt a magyar történelem talán legbátrabb napjai és szereplői előtt, másrészt lélekben is ráhangolódnak a szabadságharc és forradalom emlékünnepére — a versenyen való megmérettetés külön tétje pedig, hogy mindkét kategória (V–VIII., illetve IX–XII. osztály) nyertese elszavalhatja versét március 15-én a Petőfi-szobornál, egy harmadik (szintén első helyezettnek minősített) tanuló pedig az Északi Színházban megrendezésre kerülő, városi szintű ünnepségen. A verseny első perctől nagy népszerűségnek örvendett, a szervezők pedig pár évvel ezelőtt úgy döntöttek — a korabeli márciusi közhangulat szellemét is idézve —, hogy kiviszik az iskola falai közül, s egy-egy kávézóban rendezik meg.
— Igazából talán arra vagyunk a legbüszkébbek, hogy ezen rendezvények által értéket tudunk adni Szatmárnémetinek.
— A jövőben milyen hasonló, határon átnyuló projektek vannak kilátásban?
— A hétvégén részt vettünk Rozsnyóban a kamabajnokságon, jövő hét végén részt veszünk a Rákóczi Szövetség által szervezett Szabadegyetemen Sátoraljaújhelyen, és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetségtől pedig meghívást kaptunk Vásárosnaményba, az idei Nyári Táborba.
Kama, vagyis erszénylabda
A kama egy olyan labdajáték, amely az 1950-es években jöhetett létre, nagyon hasonló a kézilabdához, és mégsem az. A régi időkben hol volt kapu, hol csak két vonal, hol el kellett dugni a labdát, hol csak dobni. Egyedinek tűnik a kama legérdekesebb jellemzője: az ellenfél dobását elkapva a védekező csapat eldughatja a labdát, és úgy támadhatja a másik oldali kaput (vagy alapvonalat).
— Mi lesz az idei év legnagyobb MIK-es dobása?
— Szeptember közepére tervezzük a már korábban említett Diáknapokat, amelyre várjuk majd a középiskolai csapatok jelentkezését, és erre a rendezvényre kisebb-nagyobb koncertekkel is készülünk.
A Diáknapokról legutóbb: Elkezdődtek a Szatmári Diáknapok
Diáknak és főleg középiskolás diáknak lenni különleges „állapot”, és bár a mindennapok zöme a tanulásról szól, bőven van helye a szórakozásnak, bulizásnak, együtt lógásnak, amelyek mind-mind kisebb vagy nagyobb közösséggé alakítanak — nem véletlen, hogy az igazi, nagy barátságok kamaszkorban köttetnek, s kitartanak egy életen át. Nos, hasonló élménygyűjtő, közösségalakító, egész hosszú hétvégényi szórakozás és kaland kezdődött szerdán délután: ekkor startolt az idei Szatmári Diáknapok, amelynek keretében a versenyző csapatok tagjai különböző ügyességi, kreatív és sportversenyeken, fotómaratonon, city touron, slam poetryn mérik össze tudásukat — nemcsak rátermettségüket bizonyítva, de a csapatszellem jegyében azt is, hogyan tudnak együttműködni a közös játékok, feladatok során.
A Határtalanul rovatunk a Culture Plus Egyesülettel partnerségben, a Nemzeti Együttműködési Alap – NEA támogatásával valósult meg.