Romániai, magyarországi, felvidéki és kárpátaljai vadászok jöttek össze az augusztus huszadikai hétvégén, szakmai konferenciát is tartottak, szabadtéri rendezvényen is részt vettek. Az augusztus 18-i szimpozionon került szóba intézményi szinten, hogy milyen volt a vadászat a Kárpát-medencében a tizennyolcadik században és mennyit változtak ezek azóta, főleg hogy ez a terület azóta négy különböző országot és így négy különböző vadászai szabályozást is jelent.

A rég elterjedt módszerek

A jelenség másnap, augusztus 19-én, a szatmárnémeti Kossuth-kerti vadételfőző versenyen lett alaposabban kivesézve, itt tudtak kötöttségek nélkül tapasztalatot cserélni egymás között a vadászok. Itt két jó falat között elhangzott, hogy vadászati szokások terén továbbra is az Osztrák – Magyar Monarchia idején elterjedt vadász-szokások maradtak életben, ami eltérő a négy térség vadászatában, az a törvényi szabályozás. Adott országok törvényhozói más – más szabályoknak megfelelően engedélyezik, szabályozzák és korlátozzák a vadászatot, de a Kárpát-medence vadászai, függetlenül attól, hogy melyik országban végzik a munkájukat megtartották korábbi szokásaikat. Jellemzően kalapot viselnek, olyan madárnak a tollával, vagy állatnak a szőrméjével, amelyet elejteni indulnak, ezért látni gyakran fácántollat, vagy vadkansörényt a vadászok kalapján akár Szlovákiában, akár Ukrajnában, akár Romániában, vagy Magyarországon indulnak azok erdőre, vagy mezőre.

A rendkívül sokrétű magyar vadászati szokás- és hagyományrendszer még mindig él, a magyar vadászok akik ezt életben tartják kiemelt feladatuknak és kötelességüknek érzik ezeknek a szokásoknak a megőrzését. A régi szokások szerint vadászni járni legalább annyira fontos a magyar vadászok számára mint az, hogy az a vadászat sikeres legyen, a kiszemelt préda elejtésre kerüljön.

Princz Csaba

Határtalanul rovatunk a Culture Plus Egyesülettel partnerségben a Nemzeti Együttműködési Alap-NEA támogatásával valósult meg.