Helyi érték

Határtalanul: Nagyecsedi református találkozó

2022.09.20 - 12:21
Immár tizenkettedik alkalommal találkoztak a történelmi Szatmár reformátusai Nagyecseden, a Szatmár határok nélkül református találkozó égisze alatt — hagyományosan Magyarország egyik legnagyobb református temploma adott otthont a találkozónak.

Tizenkettedik alkalommal tartották meg a Szatmár határok nélkül nevű rendezvényt. Kilencedik alkalommal volt gazdája az eseménynek Nagyecsed monumentális temploma. Négy busszal és kiskocsikkal is érkeztek hívek határon innen úgy, hogy szinte megtöltötte az egykori ecsedi vár romjain épülő templomot a határon átívelő közösség.

hirek/2023/aprilis/hataros-projekt/2-1.jpg

Szombaton 11 órától Bogya Kis Annamária és Bogya Kis Áron házigazda lelkipásztorok, valamint Szalay Kont házigazda esperes köszöntött a gyülekezetet. Három püspök is jelen volt, ebből kettő Igét is hirdetett: Dr. Fekete Károly tiszántúli- és Csűry István királyhágómelléki püspök is hirdett Igét, de jelen volt Kárpátaljáról Zán Fábián Sándor is.
Dr. Buzogány Dezső kolozsvári professzor imádkozott az istentisztelet elején, Tolnay István nagykárolyi esperes, Kiss József szatmári (partiumi) főjegyző, valamint Gál Sándor nyírségi esperes szintén imában vezette a közösséget.Fülöp István a Reformátusok Szatmárért Közhasznú Egyesület elnöke az esemény főszervezője az 1545-ös erdődi zsinatot idézte köszöntésében: „A nagy és jó Isten akarta az emberi gyülekezetek létrejöttét, hogy minden összejövésükben Őt, az Ő egyszülött Fiával és Szentlelkével dicsőítsék; ezért midőn mi is most Isten kegyelméből összegyűltünk, óhajtjuk, hogy a mennyire tőlünk telik, mozdítsuk elő a világ előtt az ő dicsőségét.”
Kovács Lajos Nagyecsed polgármestere is köszöntött, majd átadásra került a Milotai Nyilas István díj, melyet világi részről Jakab István a Magyar Országgyűlés alelnöke vett át, lelkészi vonalon pedig a tizenötödik éve püspöki szolgálatot végző Csűry István püspök kapta meg a megérdemelt díjat.
Csűry István püspököt dr. Fekete Károly tiszántúli elöljáró méltatta: „A Teremtő Isten olyan családdal ajándékozta meg Csűry Istvánt, ahol nem csak önbizalmat nyert, hanem eljutott az Istenbe vetett mély bizalomig is. Édesapját, Csűry István lelkipásztort és édesanyját, Lehoczky Erzsébet tanítónőt 1956. szeptember 7-én ajándékozta meg a mennyei Atya első fiú gyermekükkel, Istvánnal, aki Érmihályfalván született. (1958-ban született testvérét Csűry Zoltánnak hívják.) Elemi iskoláit szülei szolgálati helyén, Biharfélegyházán kezdte 1963-ban. Szatmáriasságukat öntudatosan vállaló szülők nevelték. Díjazottunk így emlékezik meg erről egyik írásában: „Édesanyám nem feledkezett meg minden adandó alkalommal meg¬említeni, hogy ő Károlyi Gáspár földjén született, ott konfirmált, ahol Ady Endre néhány évtizeddel korábban, és hogy Kölcsey is kőhajításra (Sződemeter) látta meg a napvilágot. Édesapám büszkévé tett arra, hogy Csűry Bálint nyelvész professzor távoli rokonunk (Egri) a felmenők kö¬zött, és engem Érmindszent tőszomszédságában kereszteltek az 1956. október 23-a előtti vasárnapon, Érszentkirályon. Nem volt szabad elfelej¬tenem Majtényt sem, sem Érsemjént, vagy Sass Kálmán Érmihályfalváját.  Középiskolai tanulmányait 1971-ben a nagyváradi Ady Endre (akkor Al. Moghioros) gimnáziumban folytatta, érettségi után 1975-ben felvételt nyert a Kolozsvári Egyesített Egyetemi fokú Protestáns Teológiai Intézetbe. Az akkori rend szerint, 1975-ben katonai szolgálatát is teljesítette Besztercén. Az 1978/79-es tanévet Nagyszebenben, a német nyelvű teológián töltötte. Teológiai tanulmányait 1980-ban jeles minősítéssel fejezte be. Segédlelkészként kezdte pályáját 1980 és 1983 között a Nagyvárad-Olaszi gyülekezetben. Innen hívták meg a szalárdi gyülekezet teljes jogú lelkipásztorának, majd 1989-ben missziói lelkészi kinevezést kapott a Nagyvárad–Őssi gyülekezetbe. A gyülekezethez négy szórványgyülekezet is tartozik a Nagyvárad-Nagyszalonta közé eső területen, ahol alig 100 református mellett még 250 római katolikus magyar él, megközelítőleg 25 ezer román ember szomszédságában. Római katolikus kollégáival együtt Csűry István is hűséggel gondozza az egyre zsugorodó szórványközösségeket.

hirek/2023/aprilis/hataros-projekt/3a.jpg

A Partiumi Keresztyén Egyetem megalakulásakor meghívást kapott az egyetem első tanári karába, ahol a teológiai tanszéken 1993/94-ben lett a katechetika és a katechetikai szakmódszertan tanára. Gyakorlati teológiai érdeklődése és az egyetem szakmai munkájának igénye késztette arra, hogy elvégezze a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészkarán a Pszichológia Intézetben a mentálhigénikus szakot. Diplomáját 1996-ban kapta meg. Így lelkészi hivatását szakmai továbbképzéssel erősítette, hangsúlyt fektetve a lelki élet, a közösségi élet minőségi fejlesztésére, hogy az evangéliumi mérce, és a boldogabb társadalom kívánalma reális eséllyel jelenjen meg a környezetében. Azóta a pásztorál-pszihológia területén igyekezett tudását átadni diákjainknak. Sikeresen felvételizett a Debreceni Református Hittudományi Egyetem doktori iskolájába, ahol a gyakorlati teológia doktorandusza lett. Írásai folyamatosan jelennek meg a Harangszó, Közlöny, Református Szemle, Erdélyi Napló oldalain. Válogatott írásait Célra igazító jegyzetek címen adta közre. Tudományos cikkei mellett, egyházi és közéleti ihletésű írásai látnak napvilágot.

Egyháza újabb és újabb feladatköröket bízott rá: 1998-tól generális direktorként, 2002 júniusától főjegyző-püspökhelyettesként szolgált. A Királyhágómelléki Egyházkerület 2007. december 7-én tartott egyházkerületi közgyűlésén felhatalmazást nyert a püspök jogkörének átvételére, miután Tőkés László korábbi püspököt megválasztották az Európai Parlament képviselőjének.Három választáson mérettetett meg. Először 2008-ban a csonkaciklusra választották meg püspöknek, majd a 2010-2016-ra, illetve a 2016-2022-es teljes ciklusokra.

Csűry István püspök úr szolgálatának vezérigéje az Efézusi levél 4,3 verse: „Igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével.” Egyházkormányzóként valóban mindent a békesség megteremtésének rendelt alá, így sikerült azokat az egyházon belüli irányzatokat egymás mellé állítani, amelyek azelőtt igen-igen szembe helyezkedtek egymással. Hiszi, hogy a közösségi élet egységét a Szentlélek biztosítja és a Lélek kötelékét nem pótolja semmi, de a Lélek legyőzi a szétválasztó, éket verő erőket, félre tétetnek az érdekek, a külső kényszerek, a pusztán külsőséges organizációk kötelékei is.
Szolgálatának tekintette egyházkerülete anyagi, gazdasági helyzetének stabilizálását, különös tekintettel a kolozsvári Teológiai Intézet, valamint a Partiumi Keresztyén Egyetem tekintetében. Krisztus főpapi imádságának jegyében munkatársaival elősegítették a Királyhágómelléki Egyházkerület bekapcsolódását a Generális Konventbe és a Magyar Református Egyházba. Testvéri kapcsolatokat létesítettek Európa több protestáns egyházrészével, valamint a Kanadához és az Amerikai Egyesült Államokhoz tartozó egyházkerületekkel.
Isten áldásának tekintjük a műemléktemplomok felújításának eredményességét, gyülekezetek pályázatainak jó révbe terelését. Ennek jegyében közösen örvendezhettünk – tiszántúliak és partiumiak – a 2014-re befejezett HU-RO pályázat eredményeinek, a határ mindkét oldalán restaurált ősi templomainknak.
2017. május 20-án házi gazdája volt a magyar református egységnapnak, amikor Nagyváradra hívta meg a Kárpát-medence református küldötteit, ahol a vár felújított, ősi falai között együtt imádkozhattunk az eresztékeiben meggyengített világ kijózanításáért és talpra segítéséért. „Őrizd a várat!” – mondta akkor Püspök úr. „Azért választottuk Náhum próféta figyelmeztetését, mert … ma a /nagyváradi/ vár megújult köntösben fogadja a vendégeket, mintha szimbolikus üzenetet közvetítene: az újulni vágyó léleknek nagy esélye van! Ha ezek a falak annyiszor újraépültek, nekünk miért ne lenne lehetséges ugyanaz? … Legyen megújulása református anyaszentegyházunknak, magyar nemzetünknek! Legyen éledése, és lesz az ötszázadik évre sok évszázad, ha annak a nyomdokait követjük, aki meghalt, hogy feltámadjunk!

Püspöki szolgálatának eredménye, hogy 2019-ben átadásra került a Kölcsey emlékház Sződemeteren. Nagy jelentőséggel bír, hogy a Királyhágómelléki Egyházkerület közel száz esztendő után otthonra találhatott és megépülhetett az Egyházkerületi székház, a nagyváradi Sulyok István püspökről elnevezett utcában. Éppen egy esztendeje, 2021. szeptember 17-18-án hármas ünnepet szervezett Püspök úr Nagyváradon. Ekkor adtunk hálát a Királyhágómelléki Egyházkerület százéves fennállásáért, megtartottuk a világjárvány miatt elmaradt Református Egységnapot és a Generális Konvent közgyűlését, továbbá kiteljesedett az ünneplés a Kárpát-medencei református tanévnyitóval.

A Kárpát-medencei Óvodaépítési programon belül mintegy 20 intézmény épülhetett meg Szatmárnémetitől – Temesvárig a Magyar Kormány támogatásával, és elkezdődött a Szatmári Református Gimnázium teljes felújítása, valamint a Zilahi Református Wesselényi Kollégium új épületének megépítése. Nagyváradon iskolaépület lett kialakítva, ugyanakkor bentlakás a magyar ajkú egyetemisták számára. Sok-sok templom, egyházi központ, imaház újult meg Csűry István püspöksége idején, amelyek megvalósításáért minden tőle telhetőt megtett.

hirek/2023/aprilis/hataros-projekt/2a.jpg

Csűry István az egyik alapító püspöke a „Szatmár határok nélkül” találkozónak. Ott volt 2011. szeptember 17-én (napra pontosan 11 éve!) Fábiánházán, és beteljesültek az első találkozón mondott szavai: „Hadd legyen minél több ilyen találkozó, nemcsak a reformátusok, hanem a történelmi egyházak, vagy a becsületesen Krisztusban hívő emberek közösségeiben, hiszen eljött annak az ideje, hogy a határon túli magyarság visszanyerje önbizalmát. Főtiszteletű püspök úr! Köszönjük, hogy magyar református egyháztagjaink önbizalmának visszanyeréséért kitartóan, olykor zaklatásokat, koholt vádakat és sértegetéseket is elviselve, annál inkább a szolgálatra koncentrálva és türelemmel végzed szolgálatodat. Isten áldása kísérje életedet Szeretteid körében és a Magyar Református Egyház közösségében! ”

A rendezvény szabadtéri programokkal folytatódott, többek között Andelic Jonatán és a Balkán Fanatik fellépésével.

Határtalanul rovatunk a Culture Plus Egyesülettel partnerségben a Nemzeti Együttműködési Alap-NEA támogatásával valósult meg.

hirek/2023/aprilis/nea-logo.png