Idén is sok zarándok érkezett határon innen és túlról a majtényi síkra, a domahidi vasútállomás mögött található kuruc emlékműhöz Az élő Rákóczi megemlékezésre, amely most  a Szatmári béke aláírásának 312. évfordulója jegyében zajlott — mert bár a békét Nagykárolyban kötötték meg, Szatmáron írták alá, de a fegyverletétel itt volt a majtényi síkon, méghozzá a lehető legelegánsabb módon, hiszen nem fegyvereiket vetette el a több mint 12 000 fős kuruc sereg, hanem földbe szúrták zászlóikat. 

Az érkezőket nem csak az időjárás fogadta kedvesen, hanem a majtényi gyermekek is, akik hagyományosan saját készítésű, nemzeti színű tulipánokkal adtak a jelenlévőknek. Az egybegyűlteket Kása Szabina, kismajtényi református lelkipásztor köszöntötte, aki üdvözlő szavaiban kiemelte: Rákóczi a hazának és a szabadságnak szentelte életét, nem magasztos szólamok által, hanem a valóságban, tetteivel, s mint fogalmazott, a 312 évvel ezelőtti fegyverletétel fontos békekötés, mert nem árnyékolta be nemzetiségi ellentét. „Cum Deo pro Patria et Libertate! — ez az ünnepség több, mint megemlékezés. A múlt alapjaira kell nekünk a jelenben  jövőt építeni. 312 évvel ezelőtt kötötték meg a Szatmári békét, de ne feledjük: Rákóczi nem volt hajlandó elfogadni a közkegyelmet, a végsőkig, élete végéig kitartott a függetlenség mellett. Lássuk meg mi is azt a hitet és elkötelezettséget, amely a Nagyságos Fejedelmet vezérelte egész életében, halála órájáig.” – mondta. A résztvevőket polgármesterként és házigazdaként is köszöntő David Gheorghe úgy fogalmazott: ami az emlékmű kövei mögött áll, azok a tettek, azok az emberek, akik felsorakoztak Rákóczi mögött, egy Rákóczi fejedelemsége alatti, jobb élet reményében — ez gyűjtötte egybe őket, születésük helyétől s anyanyelvüktől függetlenül, ezért harcoltak nyolc hosszú éven át s állhatatos kitartásukért kell tisztelnünk őket és emléküket ma is. „II. Rákóczi Ferenc fejedelem a  nemzetek szabadságharcának szimbóluma.”— summázta. 

A magyar történelem egyedülálló személyisége

Hasonló gondolatokat fogalmazott meg ünnepi beszédében Grezsa Csaba, Magyarország kolozsvári főkonzulja is, aki nagy megtiszteltetéként élte meg, hogy a majtényi síkon lehet, egy fontos történelmi pillanatra és „egy fontos személyiségre emlékezve, aki egyedülálló a magyar történelemben; akit  élete végéig követtek Mikes Kelemenek, követtek társai — kivételes ember, aki megérdemelte, hogy kövessék. A Nagyságos Fejedelem úgy él  sokak tudatában, mint egy elbukott szabadságharc vezére — de nem volt elbukott az a szabadságharc! A Habsburg-ház minden pontját elfogadta, kivéve egyetlen egyet: hogy Rákóczi hazalátogathasson.” – mondta, hangsúlyozva Rákóczi lelki szilárdságát, állhatatosságát, amely nem véletlen, hiszen benne élt a Rákócziak, Zrínyiek, Báthoryak szabadságvágya, és ő nyitotta meg a  szabadságharcok sorát, amelyek végigkísérték a magyar történelmet, 1848-on, 1956-on át. . „Rákóczi élete és életpályája mindannyiunk számára iránymutató — hiszek abban, hogy ez a példa ragadós lehet.”

Pataki Csaba megyei tanácselnök — megköszönve a majtényi és domahídi közösségnek, hogy a főhajtók idén is egybegyűlhettek az emlékmű körül —, úgy fogalmazott: a kurucok letették a fegyvert és nyertek egy békét. „Mi, a jelenkori közéleti szereplők úgy kell tevékenykedjünk, hogy egy zászló alá gyűjtsünk mindenkit, mint ők.” Végigpillantva a résztvevőkön, megállapította, hogy Nyíregyházától Zsibóig minden korabeli  Rákóczi-birtok képviselve van, kivéve Kárpátalját. „A napokban találkoztam Dobsa Istvánnal, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezetének elnökével — mint elmondta, a kárpátaljai  magyarok 95%-a már nincs otthon. Elmenekült, hiszen ez nem az ő harcuk, nem az ő háborújuk. Ez az óriási különbság a mostani, és a 300 évvel ezelőtti harc között.” – fogalmazott, azt kívánva: 300 év múlva is Istennel és a hazáért mondjon ünnepi gondolatokat egy nálánál jobb szónok.

„Becsüljétek meg a köveket. Sárt minden évszak csinál, de a jövőhöz csak hallgató köveken át érünk” — idézte Baracsi Endre, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye közgyűlésének alelnöke. — „Rákóczi ilyen köveket tett le és egy közösséget hagyott ránk a Kárpát-medencében. Becsüljük meg ezeket a köveket, becsüljük meg ezt a közösséget. De szükség van a toronyiránt emberekre is, akik mutatják az irányt, az utat, hiszen a mai világban is szabadságharcok dúlnak.” – emlékeztetett, beszédét a Nagyságos Fejedelem gondolataival zárva: "Üzenem a jövőbeli gyermek nemzedéknek Magyarországon, hogy tiszteljék hazájukat és becsüljék, hogy ezen a földön élhetnek. Őrizzétek meg értékeit és emlékeit! Beszéljetek róla úgy, mintha kincs lenne!"

Az ünnepi beszédeket követően a Kismajtényi Református Egyházközség énekkara szolgált, majd Buczkó József néprajzkutató tartott igencsak érdekes előadást A majtényi síkon… címmel, amelyben nem csak a síkra érkezett Petőfre, illetve a 312 évvel ezelőtti eseményekre reflektált, hanem színes részletességgel mutatta be a kurucokat — azaz a magyar huszárokat, akik egy időben szablyájuk hegyével írták Európa történelmét — fegyverzetüket, öltözetüket (például Rákóczi huszárai fehér abaposztót viseltek, ezért ők voltak a fehér huszárok), harcmodorukat. 

A bő kétórás megemlékezést hagyományosan valóságos néptánckavalkád színesítette — előbb a nagykárolyi Rekettye Néptánccsoport perdült táncra életkép-előadásukon, aztán a szatmárnémeti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola diákjainak szavalata, és a majtényi kisdiákok zenés-verses összeállítása örvendeztette a jelenlévőket, majd a nemrég alakult, szilágylompérti Kéknefelejcs Néptánccsoport ropta és cifrázta a szilágysági táncokat, ami nem kis teljesítmény volt a göröngyös, füves földön. 

Bencze-Kádár Bertold, domahidi református lelkipásztor, illetve Ulmer Mihály, nagymajtényi római katolikus plébános áldását követően a főhajtók elhelyezhették az emlékezés koszorúit az obeliszknél, amely mellett a szatmárnémeti Dsida Jenő Cserkészcsapat tagjai álltak díszőrséget. 

Szabó Kinga Mária

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON! 

Határtalanul rovatunk a Culture Plus Egyesülettel partnerségben a Nemzeti Együttműködési Alap-NEA támogatásával valósult meg.