— Mikor, hogyan és honnan indult el a történet?
— Egyre patinásabb a múltunk. 2014. augusztus 14-én Fehérgyarmaton írtunk alá egy együttműködést a Ferencváros, Csenger, Fehérgyarmat Mátészalka és Nagyecsed kézilabdaklubjaival, hogy elindítjuk a „Szatmár–Ferencváros határon átnyúló női kézilabda-utánpótlás projektet”. 
Valójában a romániai szatmári részen — néhány embrionális kezdeményezésen túl — nem létezett minőségi női kézilabdautánpótlás-képzés. 2013-ban kezdeményezésemre, majd egy évi előkészítés után elindultunk, kb. 60 gyerekkel, öt edzővel, négy településen. Amikor még aktívan együttműködtünk a határ két oldalán lévő kézilabdaműhelyekkel, összesen kb. ezer gyerek űzte már a szivacs- és a bőrlabdát, több mint 30 edző felügyelete mellett. 
Az első négy évben rengeteg segítséget kaptunk a Fradi kézilabda szakosztályától. Jenei Zsolt elnök úrtól, Bognár László szakosztály vezetőtől, a Fradi utánpótlásedzőitől és főleg Elek Gábortól, a Fradi női csapatának a vezetőedzőjétől, nemzetközi mesteredzőtől. Szavakban ki sem fejezhető az a sok emberi, anyagi támogatás és edzőképzés, amelyen itt, a Partiumban részt vett Gábor és a Fradi utánpótlásedzői. Ez teremtette meg a szakmai alapokat. 
Oda jutottunk, hogy a Partium nagy részét lefedik a csapataink, mind a történelmi, romániai Szatmárban, mind Nagykárolyban és környékén, az Érmelléken és a Szilágyságban is. Nem terveztünk ennyit, és főleg nem ilyen nagy földrajzi kitekintésben. Koldusok voltunk, semmink se volt. De folyamatosan jöttek a megkeresések, na meg a hírünk is egyre terjedt, így alakult ki a jelenlegi stabil struktúra mostanra. Egyik jelszavunk, hogy, „mi csapatott építünk”, és ez igaz is, mert települési csapatszinttől, a négy régión túl az edzőink, a játékosok, a szülők is egy nagy csapatot alkotnak, a partiumi kézilabdások nagy családját. 
Elértük azt — nem volt könnyű —, hogy a polgármesteri hivatalok, a polgármesterek és a támogatóink is egyre inkább perspektívát láttak a csapatainkban. Mára már ők is egy nagy közösséget alkotnak. Van himnuszunk, címerünk, van kistérségi korosztályos és partiumi korosztályos válogatottunk is. Lejátszottuk több mint két éve az első nemzetközi tornánkat is, Délvidékről, Felvidékről, Székelyföldről, valamint a Fraditól jött csapatokkal. 

— Mit jelent ma kézilabdázónak lenni a Partiumban?
— Ezt az érzést csak az tudja átélni, aki át is érzi a fontosságát a „partiumi” létünknek. Szakmai lábnyomunkat már otthagytuk a pályákon, ismernek szerte a Kárpát-medencében, sőt, sok Partiumból elszármazott németországi szimpatizánsunk is van. Az edzőink és a játékosaink is büszkék partiumi voltukra, és amikor a válogatott csapatok tagjai a kezdésnél egymásba kapaszkodva elkiáltják, hogy „Partium”, érződik, hogy nagyon büszkék is szülőföldjükre. Igyekszünk tovább cizellálni a hírnevünket a továbbiakban is, és bízom benne, hogy senki, se játékos, se edző, se támogató nem feledi el soha, hogy honnan indultunk és hova jutottunk.

— Hogyan szárnyalja át ez a sportág a határokat?
— Már az indulásnál formabontók voltunk. sehol Európában nem működött határon átnyúló kézilabdaprogram, -projekt. Mindenki hozzátette a magáét, kicsiben, nagyban, emberileg és szakmailag is. Anyagilag sehol nem voltunk. De mind a mai napig erős kapocs köt bennünket a magyarországi szatmári tájegység csapataihoz, településeihez. 
Majdnem napra pontosan négy éve Szatmárnémetiben, a Kossuth-kertben, a díjátadó és évértékelő gálánkon a Magyar Kézilabda-szövetség elnöke, Kocsis Máté úr ígéretet tett arra, hogy felkarolják a projektünket, és igyekeznek tőlük telhetően támogatni a munkánkat. Ez a támogatás azóta is él, sőt, egyre jobban kiteljesedik. Tavaly nyárig a Szatmár Sportjáért és Kultúrájáért Egyesület adta a működési hátteret, azóta az MKSZ által alapított budapesti központú, Együtt Növünk Fel! Alapítványon keresztül teszik ezt. Ez az alapítvány a székelyudvarhelyi központú kézilabda-akadémia és a Partiumi Kézilabda Program fenntartója, támogatója. 
Természetesen a csapataink és játékosaink részt vesznek közös tornákon, válogatókon és továbbképzéseken a felvidéki, délvidéki, székelyföldi és a magyarországi csapatokkal. Az edzőink java része, 16-an éppen most abszolválják a nemzetközi érvényességű, C-licences edzői vizsgákat — természetesen ezt is az MKSZ hathatós operatív és szakmai támogatásával. Részt veszünk az első, Székelyudvarhelyen megrendezésre kerülő Összmagyar Kézilabda Fesztiválon is, amelyen a Kárpát-medence minden szeglete képviselteti majd magát.

— Mi történik mostanság felétek?
— Nemrég értek véget a 7 évesektől a 15 évesekig (első korosztályunk) tartó saját bajnokságok. Tornarendszerben, mindenki mindenkivel, őszi, tavaszi rendszerben játszottak csapataink, korosztályonként. Nehéz és fárasztó időszak volt, de megérte, mert egyre emelkedő színvonal és minőség jellemezte a csapatok nagy többségét. Ezzel párhuzamosan egyes csapatok a magyar, míg mások a román korosztályos bajnokságokban mérettették meg magukat. Azt hiszem, emelt fővel jöttünk ki ezekből a párharcokból. Sok dobogós és dobogó közeli helyezésünk volt. Már számolnak velünk mindenhol. Több korosztályban is zónaközi országos versenyeken, többnyire falusi kis klubcsapataink versenyben voltak — az országos döntőért is. Itt meg kell említsem a mezőfényi U12-es mix csapatunkat, amelyik a 2022-es országos döntőn harmadik helyezést ért el, Heinrich Tamás edzőkollégánk vezetésével. Ez a mezőfényiek immár második országos döntője pár éven belül, de volt már avasújvárosi és sárközi döntősünk is (a sárköziek a pandémia miatt nem játszhattak országos döntőt). Olyan nemzetközi hírű román kézilabdaközpontokat előztünk meg a különböző tornákon, mint Nagybánya, Beszterce, Kolozsvár, Temesvár, Brassó vagy akár Bukarest. Sokan fel sem tudják fogni ennek a szakmai jelentőségét — persze nem szabad túl se értékelni.

— Mire vagytok a legbüszkébbek, és hova tovább?
— Erre szatmári humorral azt tudnám felelni, mint Kohn a fia kérdésére. „Mikor csinálunk leltárt az üzletben, édesapám? — Minek leltár, fiam? Indultunk két vég vászonnal, a többi mind nyereség.” Mi is így vagyunk valahogy: amit létrehoztunk közösen, az mind nyereség a partiumi kézilabdának. Van 21 településen, kb. 650 sportolóval szakmailag komolyan értékelhető kézilabdaképzés, kézilabdás élet. Vannak saját bajnokságaink, vannak tehetséges játékosaink, támogató szülők és önkormányzatok. Ne feledkezzünk meg a ténylegesen támogató szponzori háttérről és a Magyar Kézilabda-szövetség hathatós támogatásáról sem!
A legnagyobb hála viszont az edzőké. Ők az első négy évet például mindennemű anyagi támogatás nélkül, a sport, a kézilabda iránti elhivatottságból, szeretetből csinálták végig. A legnehezebb időszakot éltük így át együtt. Hittek bennem, magukban, a játékosaikban és a munka szentségében. Remek emberek, kiváló pedagógusok és csodálatos családanyák, családapák is. Ezúton is köszönöm nekik, hogy a legnehezebb időkben is kitartottak, dolgoztak, és nem „lázadoztak, kérdezősködtek”. A hála egy új életperspektíva, egy új szakmai karrierlehetőség a számukra. 
Ami a kis játékosainkat illeti (elnézést kérek a legnagyobbaktól, ők már valóságos kisasszonyok), csodákat csinálnak, minden szinten. Tornák gólkirályai és a legértékesebb játékosai, ott mutatnak magas szintű kézilabdát, ahol már figyelnek a kiugró teljesítményekre. Már van magyar serdülőválogatott kerettagunk is, több játékos az MKSZ által működtetett, kiemelt tehetségek részére biztosított szakmai táborokban, továbbképzéseken vehet részt. A média is elkényeztetett az elmúlt években bennünket, remélem, ez így is fog maradni a jövőben is, mert a lányok és edzőik megérdemlik a kiemelt figyelmet.
A hova továbbra az a válaszom: a csillagos égig. Igen, mert az edzőink személyisége és elkötelezettsége, a sportolóink tehetsége és elhivatottsága elégséges ahhoz, hogy kiemelkedő minőséget produkáljunk a kézilabdapályákon. Olyan szakmai műhelyt vagy műhelyeket kell létrehoznunk, ahol biztosítottak a legjobb feltételek és a háttér a minőségi serdülő-, junior- és ifjúsági csapatok számára is. Pár év múlva talán együtt örülhetünk egy olyan másod-, majd első osztályú női kézilabdacsapatnak, amelynek bázisát, gerincét a mi partiumi kézlabdás lányaink adják. Lásd Dunaszerdahely példáját Szlovákiában. Ezek már a hosszú távú tervek kategóriájába sorolhatók. Persze addig még sok víz le fog folyni a Szamoson, míg ezt megérjük, de akinek nincs víziója, nincs elérhető, megvalósítható terve a jövőre vonatkoztatva, az ne is tervezzen! Vagy rosszul látom?
Ez a program két lábon áll, az egyik a szakmai, a másik a civil láb. Ezek egymás mellett, egymást erősítve álltak helyt eddig, s bízom benne, hogy a jövőben is így lesz. A szakmai láb úgy tűnik, rendben van. A civil láb, a „partiumi virtus” adhat biztatást, hogy az erős identitásunk megmaradjon, és büszkék legyünk arra, amit eddig tettünk, és még mennyi tennivaló van előttünk. Én mint az Együtt Növünk Fel! Alapítvány „tanácsadója”, annyit kérhetek a kedves partiumiaktól, hogy úgy tekintsenek erre a kezdeményezésre úgy, mint a sajátjukra. Kövessék szeretettel, támogassák, babusgassák, mintha mindnyájuké volna, mert akkor lesz a „MI csapatot építünk” jelszavunk valós, ha az egész Partium úgy kezel majd bennünket, mint sajátját, mint magából valót.

Határtalanul rovatunk a Culture Plus Egyesülettel partnerségben a Nemzeti Együttműködési Alap-NEA támogatásával valósult meg.