Beszédekben, ünnepi köszöntőkben, felszólalásokkor, de sok más helyen is gyakran elhangzanak ezek a szavak. Valahogy mindig túlteszem magam rajta, ha határon inneninek vagy határon túlinak neveznek, de nehezen viselem, sőt, megalázónak tartom, amikor határon túli magyarnak neveznek. Ebben a túlszervezett világban ki mondja meg, hogy hol van a határ egyik vagy másik oldala. Tudjuk jól, hogy vannak különbségek a határ egyik és a határ másik oldalán élők között, ezért részben az itt vagy az ott élő emberek a felelősek, nagyobb részben a történelem. Mi már csak a történelemből tudhatjuk — azt is úgy, ahogy tanítják —, hogy mit jelentett ezen a tájon, amikor határokat húztak, majd eltörölték azokat, később újabb határokat húztak, amelyek néha korlátozták, néha növelték az életlehetőségeket. Azt hittük, azt reméltük, hogy a huszonegyedik században a határok jelképesekké válnak, nem az lesz a fontos, hogy a meghúzott határoknak megfelelően melyik országban élünk, hanem az, hogy otthon érezzük magunkat. A kisebbségek mindig az otthonkeresés útjait járják, legyenek azok bármilyen nemzetiségűek, nem volt még olyan kormánypolitika, amelyik megpróbálta rendezni a többség és a kisebbség közötti viszonyt. Ennek a következménye az, hogy a Németországban élő, szász származású Herta Müllery, amikor 2009-ben megkapta az irodalmi Nobel-díjat, Románia a sajátjának tekintette mindaddig, amíg az író nem közölte, hogy őt elűzték az országból, mert érvényesíteni akarta a kisebbségi jogait, számára Románia szülőföld, de nem haza. Most tele van a média azzal, hogy Molnár Levente, a Saul fia főszereplője román Oscar-díjas. Herta Müller és Molnár Levente két különböző korszakban nevelkedett Romániában, a két korszak között sok a különbség és a hasonlóság, egy viszont közös bennük: nem tartják igazi otthonuknak Romániát. Félreértés ne essék, nem az a probléma, hogy rossz helyen vannak a határok, hanem az, hogy határon innen és túl, a nagy reményeket ígérő Európai Unión belül sem érvényesülnek a kisebbségi jogok. Herta Müller akkor sem vallaná magát románnak, ha most Romániában minden szép és jó lenne, és ő lenne a kultuszminiszter, de ez így természetes. Molnár Levente sem lesz soha román színész, még akkor sem, ha a legsikeresebb román filmben kap főszerepet, ez is így természetes. Romániára akkor nézne fel a világ, ha a Herta Müllerek és a Molnár Leventék otthon éreznék magukat Románia határain belül. Amíg ez nem így van, számukra, számunkra, sokak számára akadályként jelennek meg a határok, és Illyés Gyula gyönyörű verse adja a reményt: Haza a magasban.

Elek György