Nagyon sok településen kabaréba illő jelenetekhez hasonlóan zajlottak a képviselő-jelölések, amikor a lakosságnak arról kellett döntenie, hogy kiket rangsorolnak a pártlistákra. Vannak pártok, amelyek listájára nagy mozgósításokkal, kisebb-nagyobb csalafintaságokkal lehetett felkerülni és vannak pártok, amelyek polgármesterjelöltjei napokig jártak, amíg meg tudtak győzni valakit, hogy vállalja a jelölést. Minden esély megvan arra — mint ahogy az történt eddig is —, hogy olyan, hozzá nem értő, tapasztalattal nem rendelkező, tehetségtelen személyek kerüljenek be a képviselő-testületekbe, akiket majd innen-onnan fognak irányítani és befolyásolni. Kissé gúnyosan, de a valósághoz közel állva elmondhatjuk, hogy lám, ide jutott az önkormányzatiság több mint egy negyed század alatt.

Minden párt alapszabályzatában szerepel az a kitétel, hogy az eddig tisztségeket betöltő személyek be kell számoljanak tevékenységükről. Ezeken a beszámolókon elkerülhetetlen kellene legyen a kritika megfogalmazása és meghallgatása. A kritikai hang legtöbb esetben elmarad ezeken a beszámolókon és nincs felelősségre vonás, amiért mi, választók is felelősek vagyunk. Nagyon sok választottunk önérdekből úgy árulja most is a választók szavazatait, mint a piaci kofa a petrezselymet. Az erkölcsi, a szellemi és az anyagi züllés penésze borítja a politikai életet, mert semmilyen tettnek nincs következménye.

Megválasztott vezetőink rendszeresen leülnek a politikai ellenfeleikkel, megállapodásokat kötnek, mikor az egyikkel, mikor a másikkal. Ezeknek a megállapodásoknak a lényege a hatalom megosztása, de vitatható, hogy mit kapnak a választók azért, mert elmentek szavazni. A képviselő árulása, vagy az egyén joga az, amikor önérdekből ide-oda áll?

Vitathatatlan viszont az a tény, hogy minden képviselő valamilyen választáson kerül a jelöltek listájára, kivételt képeznek azok a jelöltek, akik meggyőzés révén kerülnek fel arra. Az, hogy barbár politikusok is lehetnek képviselők, a választók közömbösségének az eredménye. A szórakoztatóipar gettósítja, megbutítja az embereket. Ha nincs cél, nincs irány sem, mindenkit az ár sodor. A hatalom nem az értelmiséggel akarja meghosszabbítani a hatalmát, hanem a csőcselékkel. A hatalom célja nem az kellene legyen, hogy elaltassa a körülötte lévő világot, hanem az, hogy azt szellemi ébrenlétben tartsa. Le kellene zárni végre az útkeresés és a túlélés korszakát és el kellene kezdeni élni. A közéleti szerepet nem pénzért kellene elvállalni, hanem belső késztetésből. Az viszont nem kizárt, hogy az egyéni és a közösségi szabadság megteremtésének vágya azonos legyen. A közéleti szereplés lemondással is jár. A közéleti szerepet vállaló személy akkor lesz sikeres, ha a közösség érdekében azt az utat járja végig, amit önmaga és családja számára kijelölt. A világ mindig fejlődik valahonnan valamilyen irányba, ezt az irányt kellene kijelölni.

Elek György