Vidék

Hatalmas dróttekercsekbe bújtak

Fotó: Román Határrendészet
2021.06.13 - 16:20
Az, hogy a kamionok rakterében a legkülönfélébb áruk közé vagy azokban, gyakran a legképtelenebb és -veszélyesebb helyeken rejtőznek el a határokon illegálisan átkelni tervezők, nem jelent újdonságot a petei határrendészek számára — de számukra is mindig van „új a nap alatt”.

Mint ahogy történt szombaton hajnalban: 2 óra 30 perckor jelentkezett az országból való kilépésre egy moldáv kamion, amely a fuvarlevél szerint hatalmas dróttekercseket szállított Csehországba — no meg egy kis csempészárut: a tekercsek belsejében ugyanis hét, 17 és 40 év közötti, afgán és iráni állampolgár bújt meg.

hirek/2021/junius/13/migrans.jpg

A négy nő és három férfi már igényelte ugyan a romániai menekültstátuszt, de nem akartak itt maradni, hanem Nyugat-Európába szerettek volna eljutni.

Egybehangzó elmondásuk szerint a kamion 36 éves, moldáv sofőrje nem tudott arról, hogy ők 'betörtek' a raktérbe és elrejtőztek a szállítmányban, ám ezt az állítást a hatóságok eléggé kétkedve fogadták. A hét személy ellen illegális határátlépés kísérletének vádjával indítottak eljárást, ugyanakkor nyomozást is a raktérbe való bejutások körülményeinek tisztázása érdekében. SZFÚ

 

 

 

 

 

 

Ajánljuk még a témában:

Belföld

115 illegális határátlépési kísérletet számoltak az elmúlt 24 órában

Ki így, ki úgy próbált átjutni Románia nyugati határszakaszán az elmúlt 24 órában – egy azonban biztos: tervük meghiúsult, és jelenleg illegális határátlépési kísérlet vádjával folyik ellenük eljárás.
Szatmárnémeti

50 embert akartak átcsempészni a határon

Ötven külföldi állampolgárt találtak egy teherautó rakterében rejtőzve a petei határátkelőnél — a három román állampolgárságú „segítőjük” Ausztriába kívánta eljuttatni őket.
Belföld

Határrendészet: 120%-kal nőtt csütörtökön az Ukrajnából Romániába érkezett személyek száma szerdához képest

Csütörtökön 16 óráig összesen mintegy 5300 román és külföldi állampolgár érkezett az országba az Ukrajnával közös határátkelőhelyeken, ami 120 százalékkal több az egy nappal korábban jegyzettnél - közölte az országos határrendészeti felügyelőség.