Továbbra is kiélezett a küzdelem a labdarúgó Liga 4 C-csoportjában a dobogós helyek meszerzéséért.
Az elmúlt hétvégi 22. fordulóban csak két hazai siker született: a széria első két csapata egyaránt 4–0-ra verte ellenfelét. Az őket követő csomaköziek viszont idénybeli első döntetlenjükkel három pontra maradnak már le a Nagykárolyi VSK Victoriától, de egyre jobban felzárkózik rájuk a Piskolton nyerő Kaplonyi Fortuna.
Az A-csoportban az már biztos, hogy az avasfelsőfaluiak nem végezhetnek a második helynél gyengébb helyen, az avasújvárosiak pedig a következő fordulóban biztosíthatják a második pozíciót, amely a négyesdöntőt való részvételhez szükséges pótselejtezőn való részvételre jogosítja fel a csapatot.
A széria alsóházi rangadóját nem játszották le, ugyanis az egriek igazolatlanul hiányoztak a lázári meccsről, így a Voința zöldasztalnál nyer, és ezzel együtt a táblázatba is felkapaszkodott.
A B-csoportban nem borult a papírforma, a favoritok nyertek. Így a VSK Olimpia is biztosított a táblázatban az első két hely valamelyikét.
Mint ismeretes, a csoportbeli fordulókat követően a három széria győztese, illetve a legjobb második négyes döntőt játszik, amelynek a győztese Liga 3-as osztályzót játszik. A legjobb második kérdése egy pótselejtezőn dől el, amelyen a három széria „ezüstérmesei” küzdenek.
Liga 4, A-csoport, 18. forduló
Avasújvárosi Talna – Batizi Sportul 7–1
Meggyesgombási Venus – Avasfelsőfalui Energia 3–5
Szatmárudvari Someşul – Halmi Speranţa 2–3
Sárközújlaki AS – Apai Victoria 2–1
Aranyosmeggyesi Dacia – Mikolai Turul 3–1
Játék nélkül
Lázári Voinţa – Egri Sasok 3–0
1
Avasfelsőfalu
18
17
0
1
79–16
51
2
Avasújváros
17
14
3
0
95–16
45
3
Mikola
17
11
1
5
50–29
34
4
Halmi
17
10
3
4
47–30
33
5
Apa
18
9
3
6
50–24
30
6
Aranyosmeggyes
17
8
2
7
31–35
26
7
Sárközújlak
18
7
2
9
22–38
23
8
Meggyesgombás
18
5
2
11
35–61
17
9
Lázári
17
4
2
11
25–38
14
10
Batiz
17
4
1
12
24–58
13
11
Szatmárudvari
17
4
0
13
27–64
12
12
Egri
17
1
1
15
13–89
4
Liga 4, B-csoport, 18. forduló
Szamosdobi Voinţa – Bábcai Voinţa 2–6
Óvári Someşul – Bélteki Ştiinţa 2–8
Pálfalvi Unirea – Luceafărul Decebal 1–3
Vetési Viitorul – Erdődi Cetate 2–5
Szatmárnémeti VSK Olimpia – Pusztadaróci Recolta 2–0
Játék nélkül
Kismajtényi Crasna – Királydaróci Atletic 3–0.
1
VSK Olimpia
17
17
0
0
82–3
51
2
Béltek
17
14
1
2
67–21
43
3
Kismajtény
18
12
2
4
62–20
38
4
Pusztadaróc
18
11
1
6
74–27
34
5
Bábca
16
11
1
4
54–40
34
6
Decebal
15
11
0
4
47–40
33
7
Pálfalva
17
7
0
10
49–51
21
8
Erdőd
18
5
1
12
38–53
16
9
Óvári
18
4
2
12
29–78
14
10
Szamosdob
15
3
0
12
19–78
9
11
Vetés
17
2
0
15
22–78
6
12
Királydaróc
18
1
0
17
9–63
3*
* A bajnokságból visszalépett csapat.
Liga 4, C-csoport, 22. forduló
Nagykárolyi VSK Victoria – Érendrédi Real 4–0
Csomaközi Schamagosch – Mezőfényi Fröhlich 3–3
Kaplonyi AS – Szaniszlói Recolta 4–0
Börvelyi Stăruinţa – Gencsi AS 2–3
Mezőteremi Victoria – Viitorul Lucăceni 1–3
Piskolti Unirea – Kaplonyi Fortuna 1–2
Szabadnapos
Kálmándi Schwaben.
1
Kaplony
20
17
0
3
67–21
51
2
VSK Victoria
20
16
1
3
67–16
49
3
Csomaköz
21
15
1
5
45–31
46
4
Fortuna
20
14
1
5
51–20
43
5
Mezőfény
20
11
1
8
32–27
34
6
Kálmánd
20
8
4
8
39–34
28
7
Érendréd
20
8
4
8
40–41
28
8
Szaniszló
20
7
3
10
36–43
24
9
Piskolt
21
7
3
11
39–44
24
10
Börvely
19
4
4
11
26–55
16
11
Gencs
21
4
4
13
30–62
16
12
Lucăceni
20
4
2
14
24–69
14
13
Mezőterem
20
2
0
18
24–57
6