Vidék

Hat templom búcsúja lesz Nagyboldogasszony napján

2014.08.11 - 10:45

A szatmári egyházmegye hat temploma ünnepli búcsúját augusztus 15-én. Nagyboldogasszony napja a magyarság ősi ünnepe, amikor Jézus szülőanyjának mennybemeneteléről emlékezünk meg. A Katolikus Egyház számára kiemelt jelentőségű ünnep, mely az ősegyházig nyúlik vissza, és mely szerint Krisztus Anyja, Mária halálával osztozott Szent Fia dicsőséges feltámadásában: testben és lélekben egyaránt a Mennyországba jutott, mert testét angyalok kara emelte a mennyekbe. A népszokásban az ünnep előestéjén (vigíliáján) az emberek virrasztással várták a hajnalt, és Nagyboldogasszonyhoz így imádkoztak: „Nyújts kezet Mária / nyiss kaput angyal, / hogy mehessünk a kerek ég alatt, / lobogó csillag felett az örök életre!” A Szatmári Egyházmegyében a túrterebesi, az erdődi, a nagymajtényi, a felsőbányai, a szamosdarai és a hosszúmezői templomok rendelkeznek Nagyboldogasszony titulussal. Búcsúmiséjükre az ünnep napján, augusztus 15-én, pénteken 11 órától kerül sor. Túrterebesen Ft. Schönberger Ferenc tiszteletbeli kanonok, Erdődön Ft. Vojtku László, a szatmárnémeti Szentlélek templom plébánosa, Nagymajtényban Ft. Dudás Miklós sárközújlaki plébános, Felsőbányán Ft. László Rezső kapnikbányai plébános, Szamosdarán — ahol előtte triduumot is tartanak — Ft. Hankovszky Ferenc püspöki helynök, Hosszúmezőn pedig Ft. Reszler Mihály máramarosi főesperes mond szentbeszédet. Várják a helyi és zarándok híveket az ünnepi alkalmakra!