Nagykároly

Hat polgármesterjelölt Nagykárolyban

2012.05.09 - 09:50

Már pontosan lehet tudni, hogy melyik településen melyik párt milyen jelöltet indít a júniusi helyhatósági választásokon. Összefoglalónkban a nagykárolyi jelölteket vesszük sorra.

 

Lassacskán elkezdődik mindenhol a választási kampány, egy hónap múlva, június 10-én pedig megtartják a helyhatósági választásokat. Nagykárolyban még csak az igazi kampány „előszelét” lehet érzékelni, a pártok jobbára még készülődnek. Múlt hét csütörtökén a polgármesteri hivatalban megbeszélést tartottak a júniusi választásokon induló pártok képviselői, melyben elvi és gyakorlati kérdésekben egyeztek meg a kampány menetéről, elsősorban arról, ami a közterületeket illeti: milyen pannókat használnak (külön táblák lesznek felállítva a választási plakátok részére), közterületen ki, mikor, milyen feltételek mellett állíthat fel sátrat, információs pultot stb. A hirdetési felületeket egyenlő mértékben osztották el, azt is figyelembe véve, hogy az adott párt/alakulat indít-e polgármestert, illetve teljes tanácsosi listát.

A nagykárolyi választásokon amúgy hatan versengenek a polgármesteri tisztségért, 162-en pedig a tanácsosi székekért. Az RMDSZ újra Kovács Jenő jelenlegi polgármestert indítja. Az Erdélyi Magyar Néppártnak is van jelöltje Konglovits Éva személyében, ő amúgy RMDSZ-es tanácsos volt a legutóbbi időkig, az EMNP károlyi szervezetének megalakulásával lépett ki (miután ő lett az új párt nagykárolyi elnöke). A román pártok közül az USL által indított Bucureştean Adrian szintén tagja a helyi tanácsnak (a PNL színeiben), a PSD jelöltje pedig Grosu Ioan nyugalmazott katonatiszt. A további két polgármesterjelölt Avîrvarei Dan a Nemzeti Demokrata Keresztény Párt (Partidul Naţional Democrat Creştin) és Mărcuş Emeric a Dan Diaconescu-féle párt képviseletében.

Az EMNP teljes listával indul a helyhatósági választásokon, ahogyan természetesen az RMDSZ is, mindkét magyar párt jelöltjeit már bemutattuk. Az RMDSZ esetében van változás, hiszen a Német Demokrata Fórummal történt egyeztetés után három NDF-es név is felkerült a listára: Keizer Lajos jelenlegi alpolgármester a második, Müller Johann a nyolcadik, Tempfli László pedig a tizenegyedik helyre (mindhárman tagjai az aktuális helyi tanácsnak is).

Külön listával indul a Magyar Polgári Párt is Nagykárolyban, igaz, nem teljes listával. Hét tanácsosjelöltjük van: Salai Csaba, Kerekes András, Somogyi Tamás, Szabó Gábor, Kabai Gábor Árpád, Török Zoltán Árpád és Schefler Emese. A román pártok közül teljes listát indít az USL (Bucureştean Adrian, Ciută Ilie, Ciucoş Marius, Rusu Marius vezetésével), a PDL (vezető helyeken Cobirzan Ioan, Grosu Ioan, Langhaus Eugen), az UNPR (Uniunea Naţională pentru Progresul României), de a Diaconescu-féle PP-DD, a PNDC (4 jelölttel) és a PER (Partidul Ecologist Român – 3 jelölttel) is versenybe száll a tanácsosi helyekért. Újra indul (és újra függetlenként) Papp Zsolt is, ő négy éve már a helyi tanács önálló tagja, idén is összegyűjtötte a szükséges aláírásokat, így rá is lehet majd szavazni júniusban.

Fischer Botond