Belföld

Hat megye tanácskozott Károlyban

2012.09.23 - 19:36

Nagykárolyban ülésezett az RMDSZ Partiumi Önkormányzati Tanácsa szombaton. A találkozón elhangzott, hogy a parlamenti választások alkalmával fontos a magyar szavazók mozgósítása.

Az RMDSZ Partiumi Önkormányzati Tanácsát Bihar, Szatmár, Szilágy, Arad, Temes és Máramaros megyék RMDSZ-es önkormányzati képviselői alkotják, ők szeptember 22-én Nagykárolyban tanácskoztak. A köszöntőket követően a napirendi pontok megtárgyalása, majd az új elnökség megválasztása következett. Kovács Péter főtitkár beszédében a közelgő parlamenti választásokat érintő néhány fontos szempontra hívta fel a figyelmet. „A legutóbbi három választáson tízből kilenc magyar az RMDSZ-t választotta, de ennek ellenére a legfontosabb feladatunk a mozgósítás, hogy meglegyen az ötszázalékos küszöb” — hangsúlyozta a főtitkár, majd hozzátette, hogy a felmérések szerint 530 ezer magyar megy el ősszel szavazni, ami bár 100 ezerrel több, mint júniusban, mégis csak halvány reménnyel kecsegtet az igen erősnek tippelt román részvétel miatt. Kovács Péter szerint nem az a fontos, hogy helyi szinten ki lesz a szenátor és ki a képviselő, hanem az a felelősség, amely a szövetségre nehezedik ezekben az időkben, hiszen míg egyes helyeken egyszerűen nyernek majd a jelöltek, addig másutt a legjobb részvétel mellett is csak a reménykedés marad. Azt is kihangsúlyozta, hogy a választásokon elért eredmények meghatározóak lesznek, hiszen ezek szolgálnak majd a későbbi szavazatelosztások alapjául.

— A Romániai Magyar Demokrata Szövetség legfontosabb célja az összefogás: összefogni azokkal a magyarokkal, akik nem a Szövetségre voksoltak, vagy távol maradtak az urnáktól a tavaszi önkormányzati választásokon. Mi nyitni akarunk irányukba, partnerséget, gondjaikra valós megoldásokat kínálunk — jelentette ki Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára az újraalakuló ülésen. Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a Partium más gondokkal küszködik, mint a Székelyföld. „Ha abszolút számokban beszélünk, akkor addig míg 52 ezer szavazattal Székelyföldön valaki tanácselnök lehet, addig a Partiumban csaknem hatvanezer még az alelnökség kiharcolásához is csak nehezen elegendő” — mutatott rá egy nem elhanyagolható részletre Szabó Ödön, aki maga is képviselőjelölt. Azt is kihangsúlyozta, hogy jobban oda kell figyelni a választásokra a Partiumban, hiszen itt jobban érvényesülhetnek a Magyarországról érkező negatív hatások. Mindezek ellenére rámutatott beszédében arra is, hogy az önkormányzatok meg kell találják a nehéz helyzetekből a kiutat, s ők kell diktálják a tempót, s ha ehhez az kell, hogy a Partiumban egymástól tanuljanak, akkor azt kell megtenniük. A PÖT működési szabályzatának megváltoztatása során kiderült, hogy Szatmár megyét az eddigi 15 helyett — a választáson elért eredmények miatt — 16 személy képviselheti a tanácsban.

Új elnökséget választottak

A szabálymódosításokat követően megválasztották a hat személyből álló elnökséget, amelyben megyénket Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere képviseli. Az elnökség a rotációs elvet tartotta a legcélravezetőbbnek az elnök kinevezésénél, így első évben a Szilágy megyei Csóka Tibor látja el az elnöki feladatokat. A tanácskozás végén Csehi Árpád, az RMDSZ Szatmár megyei elnöke arra kérte a szövetség főtitkárát, hogy készíttessenek külön felmérést a partiumi megyék számára, amely a határ menti megyék problematikájára épül. A korábbi beszélgetések során ugyanez a sajátos léthelyzet már szóba került, s akkor is feladatot adtak Kovács Péternek, méghozzá azt, hogy próbáljanak meg olyan kampányarculatot kidolgozni, amely nem csak a Székelyföldnek kedvez.

 A PÖT új elnöksége

Csáki-Gál Károly, Végvár polgármestere (Temes megye), Bognár Levente, Arad alpolgármestere (Arad megye), Szabó Ödön Bihar megyei tanácsos (Bihar megye), Vida Noémi nagybányai városi tanácsos (Máramaros megye), Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere (Szatmár megye) és Csóka Tibor Szilágy megyei tanácsos (Szilágy megye).