A csíkszeredai Státus Kiadónál jelent meg Bura László legutóbbi kötete A többszólamúság ösvényein címmel, amelyben — előszavának tanúsága szerint — kiadatlan, illetve külföldön megjelent írásait gyűjtötte össze. Az alábbiakban Bura Lászlóval beszélgettünk.

— Ön tanár, nyelvész, irodalomtörténész, helytörténész, és még sorolhatnám a foglalkozásait, minek tartja elsősorban magát?

— Az életpályám folyamán megjelent munkáim kapcsán különféle alkotói kategóriákba soroltak, aminek természetesen van valamelyes valóságalapja, amit ténylegesen tanúsít a most megjelent könyvem utolsó harmadát képező terjedelmes személyi bibliográfiám. Mindig azt vallottam, hogy a különböző szakmai minősítéseket és értelmezhetőségüket időben is szakaszolhatóan és mélységükben is körülhatárolhatóan kell kezelni. Én (éppen hatvan éve) az egyetem nyelvészeti katedrájára való kinevezésem óta nyelvésznek tekintettem magam. A személyi bibliográfiám előtti szemlélődő visszatekintésemben tömören vissza is tekintek arra, hogyan lettem nyelvész, milyen tudományos, elsősorban nyelvjáráskutatási kérdésekkel kellett foglalkoznom az egyetem akkori kiváló professzorai, Szabó T. Attila, Márton Gyula és Gálffy Mózes irányításával. Valószínű, hogy valamikor utánuk következően, ha az ötvenes évek (társadalmi-történelmi) eseményei nem szólnak közbe, valamelyik (vagy több) nyelvészeti tantárgy tanítására kellett volna szakosodnom, és nyugdíjba vonulásomig annak különféle vetületeivel, apró részkérdéseivel, illetőleg elvont elméleti kérdésekkel foglalkoznom.

Időbeosztás

— Ön egyszerre végezte tanári és kutatói munkáját, ami nem zárja ki ugyan egymást — sőt, előnyére válik —, de az időbeosztásában ez a kettősség nem okozott zavart?

— Nem készültem (általános vagy középiskolai) tanárnak, semmiképp sem intézményvezetőnek, igazgatónak. Szemlélődő visszatekintésemből aztán kitűnik, hogy több mint négy évtized tanári tevékenységemmel párhuzamosan hogyan maradtam meg nyelvésznek, illetőleg ilyen irányú tudományos kutató tevékenységem mellett hogyan társult ehhez a tárgyi-szellemi néprajz, a művelődéstörténet, illetve az anyanyelv és irodalom tanítása módszertani kérdései kapcsán, majd a tanügyi fokozati vizsgákat követően hogyan sodródtam a tanítók — magyartanárok módszertani irányítása — képzése tevékenységi körébe. Immár nyugdíjasként ért aztán utol az új feladat, az egyetem Tanítóképző Főiskolai szakja kihelyezett tagozatának megszervezése, vezetése.

Sajátos könyvbemutató

— Ez a könyv visszatekintés az életpályára, vagy valami más volt megjelentetésével a szándéka?

— Nem az életpályámra való visszatekintés volt könyvem megírásának a célja és indítéka, és nem akartam hagyományosan szokásos könyvbemutatót sem, hogy elkerüljem a szerző szokásos méltatását. A címet — a kiadóval együtt — közvetlenül a könyv nyomtatása előtt adtuk. (Érvényes a nyelvészeti tanulmányokra is, az életpályám folyamán megjelent könyvekre, tanulmányokra is.) Az elmúlt év folyamán — egészségi okok késztetésére — szükségét éreztem, hogy elővegyem elfekvő, befejezetlen munkáimat, ezek közé tartozott többek között a kötetben közölt névtani tanulmány (a térség vízneveiről). Így született a gondolat, hogy az eddig kiadatlan és/vagy a tudományos érdeklődés számára Szatmár térségével (és lakosaival) kapcsolatos információkkal szolgáló írásokból egy csokrot (a hatvan évnyi nyelvészkedés korszaklezárójaként is) kötetbe foglaljak.

Ismertség

— Eddig megjelent kötetei több polcot töltenek ki könyvszekrényein, mennyire ismertek ezek szélesebb körben?

— A megjelent írásaimat mindig igyekeztem elsősorban magam nyilvántartani. Nyilvánvalóan nem a tudományos fórumok formái és rendszerezése szerint. Az elmúlt hónapokban az MTA Kolozsvári Akadémiai Bizottsága az erdélyi tudományosság (1990 utáni) második évtizedének (tagozatonkénti) értékelésére az adatok mennyiségi és minőségi számbavételébe kezdett. A szakbizottság számára az akadémiai igények szerinti formában szerkesztve elkészítettem és elküldtem az évtizedre vonatkozó nyelvészeti, néprajzi adataimat. Ezt követően vetődött fel, hogy sokfélesége folytán jó lenne, ha én készíteném el így a teljes személyi bibliográfiámat.

— A többszólamúság ösvényén című kötetben jelentős helyet kaptak a nyelvészeti tanulmányok, elmondhatjuk, hogy a kutatási tevékenysége még mindig folytatódik?

— A nyelvészeti tanulmányok és a személyi bibliográfia aztán úgy került egy kötetbe, hogy ezt a munkát megemlékezésül (elsősorban) annak a munkaközösségnek szántam, amelyhez a kilencvenes évek első felében tanári-igazgatói minőségben kötődtem, illetőleg a főiskolai, majd egyetemi munkaközösséghez, amelyhez kevés híján másfél évtizede kötődöm, mégpedig viszonzásául annak a „meglepetés-kötetnek”, amellyel ők a 80. születésnapomon köszöntöttek. Nem szerveztünk tehát könyvbemutatót, hanem a kötet kapcsán beszéltünk a tudományok (a nyelvtudomány, a művelődéstörténet), a kutatói munka és felelősség, valamint a közösségünket, fiataljainkat érintő kérdésekről.

Nyelvtudományok

— Mikor kezdett el nyelvészkedni? Ön nyelvész vagy tanár, vagy nyelvész-tanár? Hogyan alakult ki önben a többszólamúság?

— A nyelvészet életpályám jelentős tényezőjévé IV. éves egyetemi hallgatóként vált, amikor 2013. október 1-jén hatvan éve kineveztek a Bolyai Tudományegyetem Magyar Nyelvészeti Tanszékére gyakornoknak. Az egyetem bevégzése után a munkát főgyakornoki beosztásban folytattam. Az iskolai neveléshez és a pedagógusok önképzési-továbbképzési gondjaihoz, végül iskolaszervezési feladatokhoz kötődő tanári-pedagógusi pályám folyamán végzett nyelvtudományi kutatómunkám és más szakterülethez kapcsolódó tudományos tevékenységem gyakorlatilag mindvégig érzékeltették, hogy az életemet a körülmények alakították-kötötték az iskolához. A többszólamúságot a velem interjúkat készítő, vagy valamelyik munkámról cikkező újságírók jelzői is érzékeltetik, ugyanis hat évtizednyi életpálya kanyargó ösvényein kifejtett tanári és kutatói tevékenységem alapján több kategóriába is besoroltak. A minősítések kezelését és értelmezhetőségét mindig életpályám egy-egy adott szakaszához kötve, és megszorításokkal, pontosításokkal tartom elfogadhatónak.

— Milyen irányba halad most a nyelvtudomány?

— A nyelvtudománynak több résztudománya van. Indulásomkor az egyetem nyelvészeti tanszéke (a Román Tudományos Akadémiával, a Gh. Dima Zeneadakémiával és a Kolozsvári Néprajzi Intézettel együttműködve) a csángókkal foglalkozott (a hivatalos politika akkor éppen így kívánta). Mi a csángó nyelvatlasz anyagát gyűjtöttük, szerkesztettük. A professzoraimtól megtanultam: a nyelvtudomány aprólékos, fáradságos, igényes, körültekintő és nagyon pontos munkát kíván. Az o›a hangváltozás (a–zás) jelenségét vizsgálva (pl. mogyoró›magyaró, malom›malam stb.) például az adatok ezreit kellett a különböző hangtani helyzetekben és a toldalékokban megvizsgálnom, hogy megállapíthassam, hogy Erdély melyik tájegységéről települtek Észak-Moldovába az ott élő csángók. Aki ebben a kötetben elolvassa a családnevek nyelvi eredetéről és a névadási szokásokról írt tanulmányt, ebből is meggyőződhet arról, az egyes (család)nevek fejlődése a lehetőségek és szokások sokaságát példázza.

Az irodalomtörténész

— Ön irodalomtörténészként is eredményes tevékenységet fejtett ki. Hogyan tudná ezt összegezni?

— Az író, az irodalomtörténész jelzőhöz sok megszorítást fűznék. Közöltem Dsida Jenő kiadatlan diákkori zsengéjét, mert rábukkantam, hasonló okból írtam a szatmári múzeumban talált Tompa Mihály-kéziratokról; közöltem románul és (saját fordításomban) magyarul Radu Gyr román költőnek a börtönben keletkezett versét (ott szóban megtanultam, és le is fordítottam), több írásban foglalkoztam Mihai Eminescu magyar fordításaival. Valamennyi alkalmak szülöttje. Az irodalomtörténethez kapcsolhatónak tekinthetők a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon helyi szerkesztőjeként és munkatársaként végzett tevékenységem és szócikkeim, a Budapesten kiadott Magyar Katolikus Lexikon (szatmári munkatársaként) megírt szócikkeim, és néhány, a Magyar Múzeumi Arcképcsarnokban megjelent, illetőleg a Bécsben (2014-ben) megjelenő Bischops-lexikonba megírt szócikkeim. Az irodalomtörténet kategóriájába sorolhatom még a Pakocs Károly írói életművéről és alkotó személyisége kutatásának és értékelésének néhány kérdéséről és szempontjáról, az alkotásainak elemzésekor megválaszolásra váró kérdésekről és szempontokról (az Erdélyi Múzeumba) írt tanulmányomat.

Helytörténet

— Nem beszélt még a helytörténeti munkáiról, amelyek szintén jelentősek.

— A helytörténész és művelődéstörténész minősítést elfogadhatónak tekintem, mert (főként a város helytörténetével kapcsolatos) kisebb-nagyobb írásaim mellett ténylegesen kutattam és terjedelmesebb tanulmányokban megírtam a város 16–19. századi közép- és felsőbb fokú iskoláinak az eddigi ismert kerettörténetét meghaladó történetét, ugyanis foglalkoztam tanterveikkel, tanítási módszereikkel, társadalmi szerepükkel, vonzáskörzetükkel, diákságukkal és könyvtáraikkal is.

Elek György