Belföld

Hat év múlva jön az euró?

2018.03.11 - 16:44

Románia 2024-ben bevezetné az eurót a Szociáldemokrata Párt (PSD) szombati, rendkívüli kongresszusán hozott döntés szerint.

A céldátumot Liviu Dragnea pártelnök javasolta a küldötteknek, kijelentve: „Románia számára az euró bevezetése szükséges és természetes lépés. Az országnak ez az egyetlen lehetősége, hogy egy asztalhoz üljön Európa gazdagjaival.” Dragnea az euró fizetőeszközként való bevezetését a „nemzeti összetartozás” projektjének nevezte, a PSD pedig áprilisban bocsátja közvitára az euró bevezetését — de a kormány még ebben a hónapban létrehoz egy bizottságot, amelynek feladata „az euró bevezetésének védelme” lesz. Korábban Teodor Meleşcanu külügyminiszter azt nyilatkozta, hogy 2022 reális céldátum az euró bevezetésére, ezzel szemben Daniel Dăianu, a nemzeti bank igazgatótanácsi tagja arról beszélt: Románia 2025-ben vezetheti be az eurót. Az eredeti tervek szerint már 2014-ben bevezették volna az eurót, de a gazdasági válság miatt ezt előbb 2019-re, most pedig 2024-re tolták el.