Sport

Háromszáznyolcvan cselgáncsozó az Unio Kupán

2015.11.15 - 09:34

Több szempontól is különleges volt az Unio Kupa utánpótlás korosztályos nemzetközi cselgáncs-torna, de ezek közül a legfontosabb, hogy a szatmárnémeti névadó egyesület által rendezett torna jubilált, hiszen a huszadik alkalommal szervezték meg.

Ez alkalomból a megmérettetést a Gyurkán György Sportteremből átköltöztették a Both Katalin Sportterembe, ahol az eddigi legnagyobb létszámú mezőny gyűlt össze, hiszen a tucatnyi résztvevő egyesület összesen háromszáznyolcvan sportolót nevezett.

Az ünnepi alkalommal a szombati meghívón különdíjakat osztott ki Gheorghe Istrăuan klubelnök és Terely Mihály edző. A mintegy harminc elismerés azok magánszemélyeknek, családoknak vagy intézményvezetőknek szólt, akik az Unio Kupa elmúlt húsz kiírásának a megszervezésében, lebonyolításában, népszerűsítésében vagy támogatásában jelentős szerepet töltöttek be. Egy emlékserlegben részesült a Szatmári Friss Újság is.

Ezt követően kezdődött, és estig tartottak a küzdelmek azon a négy tatamin, amelyeket lefektettek a sportteremben. Újdonság volt idén, hogy a 11, 13 és 15 évesek mellett a kadettek, vagyis a 17 évesek is megküzdöttek az Unio Kupáért, így több mint hatvan súlycsoportban zajlott a verseny. Az eredmények összesítését követően a házigazda Unio SK zárt a csapatverseny első helyén, megelőzve a Nagyváradi Judo Club Liberty, a lengyelországi Judo Wolbrom és a Nagybányai VSK együtteseit.

A szatmári cselgáncsozók egyéni eredményei

Unio SK

11 évesek, aranyérem: Luca Felber (40 kg); ezüstérem: Chris Felber (36 kg) ; bronzérem: Andrei Mărcuș (27 kg).

13 évesek, aranyérem: Raul Oprea (55 kg); ezüstérem: Sergiu Oprea (50 kg); bronzérem: Dominic Stan (42 kg).

15 évesek, aranyérem: Domuța Norbert (50 kg), Czerlau Jennifer (63 kg); ezüstérem: Takács Atlanta (48 kg).

17 évesek, aranyérem: Czerlau Mercedes (57 kg), Czerlau Jennifer (63 kg), Florin Faur (90 kg); bronzérem: Sabin Demian (66 kg)

Edzők: Terely Mihály, Ramona Igna Pal, Czerlau Doina.

Szatmárnémeti VSKFuşle Security

11 évesek, bronzérem: Antonio Ilie (45 kg); 5. hely: Paul Filip (50 kg); 7. hely: Adrian Soponar (27 kg), Miguel Codreanu (30kg).

13 évesek, aranyérem: Raul Şter (+66 kg); ezüstérem: Alexandru Paşca (42 kg); bronzérem: Paula Pastiu (+57 kg).

15 évesek, ezüstérem: Ionuţ Soponar (42 kg); bronzérem: Denisa Tătar (52 kg), Schönberg Gergő (73 kg), Samuel Pastiu (60 kg), Alexandru Paşca (42 kg), Barbara Réka (44 kg), Denisa Filip (52 kg); 5. hely: Stankovics Ruben (38 kg); 7. hely: Raul Paşca (55 kg).

17 évesek, bronzérem: Sebastian Coţ (90 kg).