Sport

Háromnapos muzsdaji edzőtáborban voltak a „szatmári jakuzák”

2014.01.13 - 19:05

Augusztusban alakulat a Szatmárnémeti Yakuza SK, amelynek keretében már bajnoki érmes karatékái is vannak. Csatári Attila, Soós Róbert és Gacs Róbert edzők azt szeretnék, ha sportolóik már idén megszereznék a klub első érmes helyezéseit.

Háromnapos edzőtáborból tértek haza este a Szatmárnémeti Yakuza SK 7–12 éves karatékái, péntektől vasárnapig alapoztak Muzsdajon az idei versenyekre.

Gyakorlatilag ez volt az első saját rendezvénye az újonnan alakult egyesületnek, amelynek alapító tagjai Csatári Attila (elnök) 4. Danos edző, Soós Róbert (alelnök) 3. Danos edző és Gacs Róbert (alapító) fekete öves edző. „Augusztusban alakultunk, de a sportolóink októberben már országos bajnokságon küzdöttek. Egy együttműködési megállapodást kötöttünk a Nagykárolyi Karate Do B.F.K.S. SE vezetőivel, így karatékáink az ő klubjukat képviselték Bukarestben” – mondta lapunknak Csatári és Soós. Ezen a versenyen Bezsera Patrícia ezüst, Török Kinga és Micza Levente pedig bronzérmet szereztek a kumite próbában, de ott voltak még Bezsera Máriusz, Váncsa Daiana és Cornel Bota is. Egy hónappal később – ugyancsak a nagykárolyi klubbal – részt vettek Brassóban a Romania Open nagyszabású versenyen is, ahol Micza Levente harmadik lett.

Idén már a Szatmárnémeti Yakuza SK színeiben lépnek majd tatamira a karatékáik, az első nagyszabású versenyre nem kell sokat várni, ugyanis a Karate Világszövetség (WKF) égiszen alatt márciusban rendezik majd a korosztályos bajnokságokat. Ezért a klub „idősebb” generációja, a 13 éven felettiek (körülbelül húszan) is központosított edzőtáborba vonulnak még ezen a hétvégén, szintén Muzsdajra.

„Az erőnléti és technikai felkészülés mellett csapatépítőként is nagyon hasznos volt ez az edzőtábor. Szatmárnémetibe, Batizon és Avasfelsőfaluban tartunk edzéseket, így a különböző településeken készülő sportolók nem ismerik egymást. Itt lehetőség nyílt az ismerkedésre és a csapatszellem építésére is” – folytatták a két edző. Muzsdajon a napi két–három erőnléti és technikai felkészülés mellett nem maradhattak el a relaxációs edzések sem, a csapatépítést pedig az ügyességi játékokkal segítették elő, amelyek elsősorban a szabadidőt töltötték ki.

Csatári és Soós hozzátették, minél több versenyen szeretnének részt venni, ugyanakkor partneri kapcsolataikat szeretnék bővíteni a megyei, hazai és külföldi klubokkal is. „Szeretnénk a fiatal tehetséges sportolók útját egyengetni azáltal, hogy különféle karate eseményeken és versenyeken veszünk részt. Ezáltal eredményeket érhetünk el azon a téren is, hogy egészséges életmódra neveljük a gyerekeket” – mondták a szakvezetők, akik várják a jelentkezőket a tréningekre, amelyekről bővebb felvilágosítást adhat a klubelnök 0744–958188-as telefonszámon.

Jelentés

A jakuza (yakuza) kifejezés három számra, a 8-ra (ja), a 9-re (ku) és a 3-ra (za) utal, ami az Oicho–Kabu japán kártyajátékból adódó nyerő helyzetet jelenti (20 pontot kell elérni). Ez azért is fontos, mert a szerencse meghatározó a jakuzák életében.

A jakuzák eredete a XVII. század elejéig tekint vissza. Az Edo–korban a feudális anarchia és a polgárháborúk következtében rengeteg szamuráj vált roninná, azaz gazdátlan csavargóvá. A szerencsejátékosok (bakutók) és az utcai árusok (tekiya) alkották a jakuzát.