November 17-én Sárközújlakon, 18-án Szatmárnémetiben, 19-én Nagykárolyban koncertezik Tamás Gábor énekes, aki nem ismeretlen a szatmári közönség előtt, hiszen mindig telt házak várják. Az alábbiakban életéről és pályafutásáról kérdeztük.

— Milyen érzésekkel tér vissza hozzánk?

— A lehető legjobb érzéssekkel, hiszen a legutóbbi (2013) koncertemen egészen rendkívüli hangulat volt a teremben (hét ráadással), és meg kellet ígérjem a közönségnek, hogy visszatérek, ezt teszem most.

— Két évvel ezelőtt koncertezett Szatmár megyében. Mi történt azóta Önnel?

— Nehéz lenne mindent felsorolni, de megpróbálom: 1994-től minden páros esztendőben hagyományszerűen megjelenik egy-egy új lemezem, így volt ez a tavaly novemberben is. Tizenkét éve a Budapesti Uránia Filmszínház ad otthont a lemezbemutató koncertjeimnek, mindig telt ház várja kíváncsian az új dalokat. 2014. augusztus 19-én következett az emlékezetes Kolozsvári Magyar Napok-i koncertem, ahol huszonöt ezer ember énekelte velem együtt dalaimat. Felejthetetlen élmény volt szülővárosom főterén ennyi magyar embert és ennyi nemzeti lobogót látni — gondolom, Ceauşescu forgott a sírjában. Ezután indultam el egy világ körüli turnéra USA, Ausztrália, Erdély, Felvidék és Magyarország útvonalon.

— Pályafutását a Kolozsvári Operában kezdte. Hogyan lett mégis könnyűzenei énekes?

— Egész véletlenül. A Kolozsvári Zenekonzervatórium első évében az évfolyamtársaim beszéltek rá arra, hogy részt vegyek az országos egyetemi táncdalfesztiválon. Ezt megnyertem és akkor tértem rá a könnyűzene éneklésre, de a klasszikus zenével sosem szakítottam véglegesen — ma is sokat hallgatok klasszikus muzsikát.

— Önt azzal az indoklással csapták ki a zeneiskolából, hogy papgyerek, holott az édesapja főkönyvelője volt az Erdélyi Református Egyházkerületnek. Miként élte meg ezt a bántalmat, és hogyan állt újra talpra?

— Nagyon nehezen tudtam ezt feldolgozni, és azt hiszem, hogy sosem sikerült igazán kitörölni lelkemből azt a rettenetes csalódást, amely egy életre nyomot hagyott a szívemben. Teljesen igazságtalan és méltatlan döntésnek tartottam és tartom ma is. Talán az a sok siker és szeretet, amelyet megéltem az utóbbi évtizedekben, kárpótolt valamennyire és segített az akkori szenvedés és bánat tompításában.

— Az 1970-es években azok közé tartozott, akiknek az akkori hatalom megengedte, hogy zenekarával járja az országot. A sikerek ellenére mégis úgy döntött, hogy elhagyja az országot. Miért? És miért Svédországot választotta?

— Ez sajnos óriási tévedés. Én koncerteztem itt-ott, de nem a zenekarommal, hanem más együttesekkel, akik meghívtak, és csak kizárólagosan magyar vidékeken Erdélyben, ahol csak magyar nyelven énekeltem, emiatt viszont rengeteg bajom is volt — le is tiltott az akkori kulturális bizottság emiatt. Mennem kellett, mert az élet elviselhetetlenné vált, és amikor a Securitate is megpróbált beszervezni, hogy jelentsek, akkor azt mondtam: nincs tovább, el innen. Svédországra azért esett a választás, mert abban az időben ott adtak leghamarabb állampolgárságot — ez döntő tényező volt abban, hogy a szüleimet még életben találjam és a családomat kivihessem.

— A sikere azóta is töretlen. Hogy látja, mennyire hatott ez a mindennapjaira?

— Meghatározza az életemet, értelmet ad annak, hiszen az ilyen sikerek, mint például az októberi ausztráliai turné, arra késztet, hogy tovább menjek, új dalokat írjak és énekeljek, hiszen úgy néz ki, hogy várják a dalokat. Semmi sem motivál úgy mint a közönség szeretete.

— Az 1989-es változások óta gyakran koncertezik Romániában. Gondolt-e már arra, hogy egyszer végleg visszatér?

— Nem foglalkozom ezzel, hiszen csak ebben az évben tizenegyszer voltam itthon, Erdélyben, és az én életem abból áll, hogy járom a világot, felkeresem a disszidens magyarokat, nekik próbálok örömet szerezni, és úgy érzem, szép sikerrel teszem ezt.

— Világpolgárként meg lehet-e maradni magyarnak?

— Feltétlenül, de csak akkor, hogyha ezt akarja és úgy érzi az ember. Találkozok olyan magyarokkal is a nagyvilágban, akik már nem beszélnek magyarul a gyerekeikkel — az ilyenek számára nem fontos magyarságuk megőrzése —, de szerencsére a legtöbb kint élő magyarra nem ez a jellemző. Engem személy szerint sosem fenyegetett ilyen „veszély” amióta disszidáltam. Szatmár megyében három koncertem lesz. November 18-án Sárközújlakon lépek fel, Szatmárnémetiben pedig november 19-én, 18 órától a Dinu Lipatti Filharmóniában, ahova elővételben még lehet jegyeket vásárolni a Szatmárnémeti Északi Színház jegypénztárában, valamint november 20-án Nagykárolyban. Nagyon nagy szeretettel várom az erdélyi közönségemet a turné valamelyik állomására.

Elek György