Szatmárnémeti

Három játszóteret avattak

2018.03.27 - 18:00

Játszótéri- és sporteszközöket avattak a Hám János Római Katolikus Teológia Líceum, a Szent Alajos Konviktus és a Boldog Scheffler János Rehabilitációs és Terápiás Központ udvarán.

Az elmúlt néhány hónap során örömmel tapasztalhatta meg a Szatmár megyei magyar oktatás Magyarország kormányának segítségnyújtását, így nem egy intézmény élvezhette azt a jelentős anyagi támogatást, amellyel az anyaország igyekezett segíteni a magyarul tanuló diákok mindennapi iskolai körülményeit.

Kedd délelőtt a szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum parkudvarában, valamint a Boldog Scheffler János rehabilitációs és terápiás központ udvarába és a Szent Alajos Konviktus udvarában avatták fel a frissen felszerelt, összesen 22 millió forint értékű játszótéri- és sporteszközöket.

A keddi avatóünnepség a szalagvágás mozzanatával kezdődött, majd Ádámkó István iskolaigazgató mondott köszönetet a jelentős támogatásért. Elmondta, az utóbbi időben számos avatóünnepség zajlott a tanintézményben, viszont ez az esemény is hasonló jelentőséggel bír, így ünnepnap az iskola életében. Hangsúlyozta, hogy az iskolában minőségi sportoktatás is zajlik, amelynek köszönhetően a diákok szép eredményekkel öregbítik az intézmény hírnevét, úgy megyei, mint országos sportrendezvényeken.

Az iskola parkudvarában felállított játszótérhez hasonló eszközökkel gazdagodott a Boldog Scheffler János Központ és az iskola bentlakása, a Szent Alajos Konviktus is, köszönhetően a Magyar Szerencsejáték Kft.-nek, a Magyar Villamos Művek Zrt.-nek és a Szatmári Egyházmegyei Római Katolikus Püspökségnek. A beruházások összértéke 22 millió forint volt.

Az iskolaigazgatót követően Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere vette át a szót, és a magyarországi támogatás kapcsán megemlítette: jó tudni, hogy „nem vagyunk egyedül”. Hozzátette: „üzenhetjük a magyarországi barátainknak, hogy ők sincsenek egyedül”.

Az ünnepségen jelen volt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is, aki arról beszélt, hogy jó és kötelező építkezni, új értékeket létrehozni. Felidézte: az elmúlt ezer évben számtalanszor lerombolták, elvették, elrabolták azt, amit a magyarok építettek, a nemzet azonban ezek után is mindig képes volt felállni és újra építkezni mind anyagi, mind pedig szellemi értelemben. „Ez az iskola és új játszótere, mindazok az iskolák, amelyeket újraépítettünk és megerősítettünk, a jövőről szólnak, nem a múltról. Arról, ami előttünk van, a következő nemzedékekről” — összegzett Kelemen Hunor, aki azt kívánta: a partnerek partnerek maradhassanak, az elkezdett terveknek pedig legyen folytatásuk.

Ezt követően dr. Seszták Miklós, Magyarország nemzeti fejlesztési minisztere a magyar kormány Szatmárnémetihez legközelebb lakó tagjaként köszöntötte az egyházi iskola közösségét, majd elmondta, papgyerekként pontosan tudja, hogy mit jelentett egyházi vonalon fejleszteni a szocializmusban, mit jelentett ugyanez Magyarországon egy szocialista kormány idején, és mit jelent most, amikor polgári kormány irányítja az országot.

A világi elöljáróságok beszédeit követően Schönberger Jenő megyéspüspök megáldotta az iskolaudvaron felszerelt eszközöket, majd a diákok látványos műsorszámát tekinthették meg a jelenlévők.